Növekvő keretszámok, új képzések a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

Bár a következő  tanévre összességében csökken a felsőoktatásba felvehetők létszáma (56.000 főről 53.450 főre), a kar számára örvendetes, hogy ezen belül az egészségtudományi képzési területre a tavalyi 2100 fő helyett, 3100 fő vehető fel.

A Debreceni Egyetemen belül szintén emelkedett az egészségtudományi mesterszakokra felvehető létszám (370 helyett 411 fő).

Ez többek között azért is fontos, mert az országban másodikként ez év szeptemberében indult el az Ápolás mesterszak első évfolyama, jelentős hallgatói érdeklődés mellett.

2011. februárban indítjuk az Egészségügyi Szervező Alapszak keretében az Egészségturizmus szakirányt.

2011. februárban indul Magyarország első, nemzeti szinten már akkreditált és engedélyezett nemzetközi közös mesterképzése, a Szociális Munka és Szociális Gazdaság (SOWOSEC-Social Work and Social Economy) mesterszak, amelyet a kar 8 külföldi egyetemmel közösen dolgozott ki (Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia). A képzésben a hallgatók nemzeti, és nemzetközi, közös diplomát is szereznek. A képzés szerves része egy külföldi gyakorlat is.

A szakokat a kar 2011 szeptemberében is indítja.

2011 a nemzetközi akkreditáció éve. A SOWOSEC csoport döntése alapján, a programban együttműködő egyetemek nemzetközi akkreditációt kezdeményeztek a képzés közös minőségbiztosítása érdekében. Az akkreditációt az AQA (Agency for Quality Assurance) ügynökség bonyolítja le, 2011 december 31-ig. Az AQA az Európai Unió 27 tagországában jogosult akkreditációs tanúsítványok kiadására. Ezért is fontos, hogy a SOWOSEC csoport 2011 áprilisában éppen Nyíregyházán tartja soron következő ülését. Előnye, hogy hallgatóink az összes intézmény oktatóival találkozhatnak, akik órákat is tartanak majd számukra.

Sikeres TÁMOP pályázatoknak köszönhetően a kar szociális képzései területén jelentős fejlesztéseket tud megvalósítani az év folyamán, új szakirányú továbbképzések kidolgozásával. A kar 4 pályázat vezetője, illesztve résztvevője. Az elnyert támogatások kari összege meghaladja a 60 millió forintot.

Egy másik TÁMOP pályázatnak köszönhetően a kar, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum egységeként részt vesz egy egészségügyi tematikájú e-learning tananyagfejlesztő programban is.

Szervezeti újítások

A hatékonyabb képzés- és tudományszervezés, gazdálkodás érdekében a kar két önálló intézetet hozott létre, az Egészségtudományi Intézetet, illetve a Szociális- és Társadalomtudományi Intézetet. Az intézeteken belül a szakmai munkát tanszékek végzik, amelyek struktúrája is változott. Az Egészségtudományi Intézetet az év végéig Dr. Kósa Zsigmond főiskolai docens, a Szociális-és Társadalomtudományi Intézetet Patyán László főiskolai docens vezetik.

Kutatás-Tudomány

Az elmúlt évben, a 20 éves jubileum alkalmából alapította meg a kar tudományos folyóiratát Acta Medicinae et Sociologica elnevezéssel, amelynek két újabb száma jelenik meg idén.

Tavaly négy oktató szerzett PhD fokozatot, idén újabb 4 kolléga szerzi meg tudományos minősítését.

A kar stratégiai terve egy önálló doktori program kidolgozása, kapcsolódva a Debreceni Egyetem doktori iskoláihoz. A terv megvalósításához első lépésként doktori témavezetők akkreditálására került sor, amely sikeres volt, jelenleg a kar 4 vezető oktatója lett témavezető, további két fő akkreditációja folyamatban van. Ez a tény jelentősen segíti azoknak a hallgatóknak a munkáját, akik a mesterképzés elvégzése után PhD fokozatot szeretnének megszerezni.

A kar 2008-ban indította el az Életminőség Nyíregyházán elnevezésű kutatássorozatát Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályával közösen. 2010-ben zajlott le a kutatás második adatfelvétele, amelynek eredményeit a kutatók a közeljövőben mutatják be egy helyi konferencián, illetve egy tanulmánykötet formájában. A program lebonyolítását egy sikeres TÁMOP pályázat támogatja.
 
 

Jelentős események, rendezvények

2011. február 4. a Debreceni Egyetem Napja, melynek témája „Mindennapi betevőnk”. Ebből az alkalomból a kar tudományos konferenciát szervez az egészséges táplálkozás témakörében. A rendezvényen élelmiszer kiállítás és kóstoló is lesz, részt vesz rajta az egyetemen közelmúltban megnyitott „I-Bolt” is, ahol az egyetem kutatói által, a tudomány és a hagyomány ötvözésével előállított, klinikailag tesztelt termékeket lehet megkóstolni, illetve megvásárolni, olyan termékeket, amelyeket máshol nem lehet beszerezni, többek között olyan specialitást, mint a hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt.

Ugyanezen a napon tartja a kar diplomaosztó ünnepségét is, illetve egy speciális kari tanácsülést is, amelyen titkos szavazással kerül kiválasztásra a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Bora.

Immár negyedik alkalommal kerül sor a „Kapcsolat napja a DEOEC-en” rendezvényre február 17-én, melyen az Életminőség kutatás eredményeit mutatjuk be.

2011 márciusában egy 16 fős oktatói és hallgatói delegáció érkezik a karra az Egyesült Államokból, akik egy héten át tanulmányozzák a szociális és egészségügyi ellátórendszert.

2011 májusában a kar lesz a házigazdája az ENNE (European Network for Nurses Education – Ápolóképzők Európai Hálózata) egyhetes szakmai rendezvényének, amelyre 12 országból (Belgium, Hollandia, Csehország, Skócia, Ausztria, Svájc, Svédország, Törökország, Olaszország, Spanyolország, Finnország, Németország) érkeznek oktatók és hallgatók, közel 60 fő.