Ámokfutók: 5 év után új klip

5 év hallgatás után egy új dallal és egy fantasztikus videó klippel tért vissza Kozso és az Ámokfutók. A dal címe: Nem számít, ami egy szerelmi csalódás történetét meséli el.

Kozso a tőle megszokott érzelemvilággal és profizmussal írta meg az új slágert, amely már több,  mint 70 magyar kereskedelmi rádióban ostromolja  a slágerlistákat. Kozso mellett a klipben üde színfoltként feltűnik az új táncos és énekesnő, Keira is, aki extravagáns megjelenésével és szenvedélyes mozgásával méltán vívta ki magának az erősebbik nem elismerését.

A dalt Csonti,  az Alvajárok zeneszerzője és rappere  - Kozso első csapatának szerzőtársa  - fotózta, és az operatőri munkáért is ő volt felelős. A két gyermekkori barát 17 év után talált újra egymásra, a közös munka pedig meghozta a várt sikert.

A december 6-án megjelent Újratöltve/Reloaded albumról tehát már útjára indult az új dal, a ’90-es évek szomorú szamurája még sok-sok bombaslágerrel és egy tavasszal megjelenő új dallal  is készül.

Az új videó klipet Kozso kiadója is elismeréssel fogadta, nemsokára pedig látható lesz szinte mindegyik zenecsatornán.
Ámokfutók - "Nem számít" videó klip megtekintése: http://www.youtube.com/watch?v=gkqchoUeiH4