Fiatal nőt gyanúsítanak a brutális rakamazi emberöléssel

rendrségNyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanújával vett őrizetbe kedden egy 27 éves rakamazi nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

A megalapozott gyanú szerint a nő február 11-én este bement egy Rakamazon egyedül élő 76 éves asszony házába, és olyan súlyosan bántalmazta a nénit, hogy az belehalt sérüléseibe. A tettes az áldozat nyakláncát és gyűrűjét vitte el. A holttestet másnap fedezték fel.

Bűnpártolás gyanújával kihallgatták a feltételezett elkövető 30 éves nővérét és 60 éves anyját is, akik a nyomozati adatok szerint tudták, hogy hozzátartozójuk mit követett el, és igyekeztek meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét. Az anyát szintén őrizetbe vették, a nővér szabadlábon védekezhet. A nyomozók megtalálták az áldozattól eltulajdonított, majd elrejtett ékszereket is.

A gyanúsításban szereplő cselekmény tíztől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságveszéssel büntetendő.