„Farsangfarki” téltemetés a Sóstói Múzeumfaluban

A remélhetőleg igazi télvégi időben megrendezendő program olyan szatmári farsangoló dramatikus játékokat elevenít fel, amelyek néhány évtizede még a felső-Tisza-vidéki falvak téli fonóiban élő gyakorlat volt.

A fonók a falusi fiatalság kedvelt találkozási helyeinek számítottak, ahol a lányok és legények szüleik szoros felügyelete nélkül találkozhattak. Azért volt némi felnőtt felügyelet, de ez inkább elnézőnek, semmint számonkérőnek számított. Az ott eljátszott tréfás állatalakoskodások (gólyafarsangos, medvefarsangos), a tréfás temetések és esküvők, a társadalom egyes rétegeit, egyéneit sokszor elég durván és szókimondóan kifigurázó játékok megszokott jelenségei voltak ezeknek az összejöveteleknek.

Nem véletlen, hogy a Sóstói Múzeumfaluban rendezendő téltemetésen a Nyírség Néptáncegyüttes táncosai ezek közül a dramatikus játékok közül válogattak. A március eleji farsang vége – különösen idén – szinte a tavasz kezdetére esik, így épp itt az ideje a télbúcsúztatásnak, a telet megszemélyesítő szalmabábu „kivitelének”, megsemmisítésének.

A március 5-én (szombaton) 15 órától kezdődő programra a múzeumfalu fűtött újlétai uradalmi magtárában kerül sor.