Haladó laparoszkópos beavatkozások a sebészetben, urológiában és nőgyógyászatban

Jósa KórházA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. és valamennyi tagkórháza elkötelezett híve a folyamatos fejlődésnek.

A különböző, széles skálán mozgó pályázatokon kívül a szakorvosok folyamatos fejlődése is az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. kiemelt célja. A szervezet az ANAMED Kft.-vel együttműködve szervezte meg azt a két napos tudományos ülést, amelyen nemcsak az olykor száraznak tűnő előadásokat hallgathatják meg a résztvevők, hanem interaktív módon bekapcsolódhatnak a műtétekbe.

A március 4-i bemutatkozó  műtétekre a szervezők a szakma elismert sebészeit kérte fel az országból, akik azon beavatkozásaikat végzik a nap folyamán, amelyeket az előadó teremben kivetítőn keresztül láthatnak az érdeklődők. Az interaktív konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők folyamatos kapcsolatban állhatnak a műtétet végző orvosokkal, így akár a beavatkozás közben is feltehetik kérdéseiket. A Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Központi műtőjének két műtője és a Nagyelőadó terem között kialakított korszerű informatikai technika lehetővé teszi a folyamatos párbeszédeket.

A tudománynak szentelve egy napot, érdekes, több témát felölelő előadássorozaton is részt vehetnek az érdeklődők március 5-én a Hotel Pagonyban, ahol már személyesen is átbeszélhetik a műtét során tapasztaltakat.

A tudományos ülésre közel 100 fő regisztrálta magát elő az ország számos kórházából, amely szám jelzi a várható műtétek színvonalát és az eljárások iránt kifejezett érdeklődést.