Hegyalja Fesztivál: az első idei fellépők!

Hegyalja FesztiválA télben senki sem vágyik már másra, mint nyárra, rock n’ rollra, dübörgő basszusokra, a Tiszára, finom borokra, és reggelig tartó bulikra. Ez idén is meglesz Tokajban: a Hegy’ olyan csapatokat állít színpadra, hogy nagyon nehéz lesz júliusig másra gondolni.

Idén is minden stílusból eljönnek azok, akik miatt egyszerűen ott kell lenni a Hegy’en: riffelős-csajozós rocknak jön az új AC/DC, az ausztrál Airbourne, nyersnek és közben agyasnak ott lesz Mastodon, aki Magyarországon először a Hegy’en ad nagyszínpados koncertet, a partyzók Elit Force-nak örülhetnek, igazi kuriózumként pedig jön Beardyman és Nathan Flutebox Lee. És ezek csak az első nevek!

Bár még van idő a rakamaz-tokaji zúzásig, a sátrak már most lekívánkoznak a padlásról, a koncertálló tornacipők pedig ki az ágy alól. Ahogy a naptárban a tél végéhez lapozunk, rögtön eszünkbe jutnak a hídon szembe jövő, farmerszoknyás, bikinifelsős lányok, a strandnadrágos fesztiválkirályok, az éjszakai sülthal-evés a körforgalomnál, az eszelős stage-diving és a buli közben ránk virradó utolsó reggel a nagyszínpad mellett.

A Hegy’hangulat idén júliusban is csak Tokajban találhatod meg. Magyarországon először ad valódi nagykoncertet az amerikai progresszív rockbanda, a félelmetes látványvilágot építő Mastodon, aki olyan nevekkel turnézott, mint a Metallica vagy a Slayer. Aki ott volt aközött az 50 ember között, akiket 2003-ban az akkor még nagyon kezdő Mastodon egy gödőllői klubbulin már padlóra küldött, annak azért, aki pedig azután ismerte meg a csapatot, hogy világsztárrá nőtte ki magát, annak azért kötelező idén nyáron a Mastodon koncert a Hegy’en. A Grammy-re jelölt srácok remélhetőleg csak annyira bontják le a nagyszínpadot, hogy az Airbourne hard rockerjeinek még legyen mit szétszednie – a lányok kedvéért félmeztelenül, de nyilván sokan azt sem bánnák, ha az énekes Joel O'Keeffe csak a fehér gitárját viselné. De vagány pasiból több is jön hegyaljázni: aki ott volt az Ignite buliján a 10. Hegyalján, azóta Téglás Zolit akarja újra a Tokaji-hegy lábához. Nos, erre sem kell már sokat várni, hiszen a Californiába szakadt hazánk fia ezúttal a punk rock sztár Pennywise élén jön el a Tisza partjára.

A partyarcok jobb, hogyha elkezdik már most szedni a vitaminokat, és némi edzés sem árthat, hiszen újra itt lesz Elit Force, és a Hegyaljára hozza a legújabb nuskuul D&B-t John B is. Térben nem sokkal messzebb, de stílusban fényévekre, a metál sátor fellépője lesz idén többek között a szövegeiben az igazságtalanság ellen fellépő Heaven Shall Burn, a maga köszönet nélküli metalcore-jával, és a lehető legbotrányosabb death metal brigád, a floridai Deicide is.

Folk metáltól beatboxig fuvolán

Magyarországon először a Hegy’en mutatja be vadonatúj albumát az epikus folk-metál megteremtője, a finn Amorphis, aki ebben a pillanatban végzi az utolsó simításokat az új lemezen. A stílusteremtő csapat új dalai a finn mitológia egyik legfontosabb karakterének történetét dolgozzák fel. Vejnemöjnen, akit valaha vízi istenségként is tiszteltek, az Amorphis-szal együtt varázsol a Tisza-parton, így a 2011-ben, Tokajban születő új legendának a hegyaljások is szereplői lesznek. A műfaj magyar képviselője, a Dalriada szintén ott lesz a Hegy’ fellépők között.

És ha már a varázslatnál és a stílusteremtésnél tartunk, jöjjön a fuvola-beatbox kitalálója, Nathan Flutebox Lee és Dub FX példaképe, Beardyman akik koncertzenekarral érkeznek a Hegy’re, és olyan előadással készülnek, amit egy magára valamit is adó fesztiválozónak tilos kihagynia, mert ilyet tutira nem mindennap lát.


Ákostól a Depresszión át a Belgáig

Természetesen a legkirályabb magyar zenekarok is gyúrnak már a Hegy’re. A tavalyi, mindenkit megmozgató, nagyszínpados, Lady Gaga-val tuningolt Ákos-buli a színpadról nézve is jó volt, hiszen a csapat idén visszatér, hogy London után Tokajban is bemutassa legújabb slágereit. Nem maradunk Irie Maffiáról, és a soklemezes Belga együttesről sem.

Színpadra lép Tokajban az egyik legsikeresebb magyar pop-rock koncertzenekar, a Magna Cum Laude. A Subscribe „vörös és feketé”-ben, az új Bookmarks albummal érkezik júliusban a Hegy’re. A srácok még a stúdióban gyúrják az albumot, hogy minél nagyobbat szóljon majd a Hegyalján. A Depresszió 10 éves jubileumi koncertsorozat és négy hónapos szünet után idén nyáron a Hegy’en alapozza meg a zenekar történetének második évtizedét.

És hogy a hegyaljások öröme teljes legyen, idén már diákbérlettel is jöhetnek a négynapos tisza-parti zenés nyaralásra. Fel hát a padlásra, le a pincébe, ki a garázsba, be a szekrénybe: a hálózsák és a sátor idén is fontos kelléke lesz a júliusnak Tokajban.

A Hegy’  idén

Tudunk egy helyet, ahol a zenerajongásodat összekötheted a vízimádatoddal: ez a hely Rakamaz-Tokaj. Tudunk egy időpontot, amikor itt találod a legizgalmasabb külföldi bandákat és zenészeket: július 13-17.

A Hegyalja Fesztivál az elmúlt 12 év alatt az egyetemisták, menő főiskolás arcok legmozgalmasabb nyári találkozójává vált. De Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválján nem csak velük találkozhatsz: a külföldi fellépőkön túl ide gyűlnek a legjobb hazai muzsikusok, a legviccesebb stand-uposok és a legkiválóbb borászok – sőt akár az is előfordulhat, hogy együtt készíted a halászlét kedvenc íróddal.

Ráadásul idén a tavalyi árakon lehetsz a Hegy’-en! Több mint 200 fellépő, sportprogramok, csónaktúrák, izgalmas beszélgetések, a nyár legnagyobb lazulása és az ország legjobb arcai várnak Tokajban, a színpadokon és a színpadok előtt is!