Szétégett villanyóra, lopott árammal működő cserépkályha Nyíregyházán
Az áramlopások felderítésére kedden a szabolcsi megyeszékhelyen tartott közös ellenőrzést a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.
A harmincnyolc E.ON ellenőr és ötvenkét rendőr bevonásával zajló akcióban először a szolgáltatói szektort - presszókat, pizzériákat, éttermeket vették górcső alá. Százhuszonegy ellenőrzés alatt ötvenegy szabálytalanságot találtak, melyekből tizenhárom rendellenes-, harmincnyolc pedig szerződésszegő vételezés volt az első megállapítások szerint – azaz például illegálisan befolyásolták a mérőórákat vagy megcsapolták a fővezetéket. Utóbbiak esetén igazságügyi szakértő bevonásával rendőrségi eljárás indult.
Munkaidő után a lakossági áramlopások felderítése következett. Kilencvennégy ellenőrzésből harminckilenc feljelentés született, ebből harminchárom ún. szerződésszegő vételezés - ahol a mérőórákat megkerülve kötötték be az áramot, hat alkalommal pedig ún. szerződés nélküli vételezést fedtek fel, ahol egyszerűen drótot akasztottak az utcai vezetékre. A közvetlen életveszély miatt csaknem tíz esetben azonnal megszüntették a csatlakozást. Tizennyolc embert állítottak elő a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra, hatot őrizetbe is vettek. (a cikk a képek után folytatódik)
Magánlakásban találtak lopótöknek nevezett készüléket, ami olyan túlterhelést okozott, hogy a mérőóra is kiégett. Egy házban még a cserépkályha is az illegálisan vételezett árammal működött.
Az egyes esetekben okozott kár mértékét még vizsgálják. Ha az illegálisan vételezett áram értéke nem éri el a húszezer forintot, tulajdon elleni szabálysértés történt, mely legfeljebb hatvan nap elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha a kárérték meghaladja a húszezer forintot, lopás vétség miatt büntetőeljárás indul, ez esetben a büntetési tétel két évig terjedő szabadságvesztés.
Az illegális bekötések gyakran folyamatos életveszélyt jelentenek az elkövető környezetében, valamint rontják a rendesen fizető ügyfelek által elérhető szolgáltatás minőségét is. A rendőrség és a szolgáltató ezért rendszeresen végez hasonló ellenőrzéseket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







