Prostitúcióra kényszerített fiatalkorú Nyíregyházán

rendőrségProstitúcióra kényszerített, heteken keresztül bezárva tartott és többször megerőszakolt egy fiatalkorú lányt egy 28 éves Nyíregyházi férfi a városi rendőrkapitányság élet- és ifjúságvédelmi alosztályán folyó nyomozás adatai szerint.

A férfi meztelen fényképeket is készített a fiatalról, amiket egy örömlányokat hirdető internetes oldalon használt. Az eljárás személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés, üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság és tiltott pornográf felvétellel visszaélés megalapozott gyanújával folyik.

A 17 éves, intézetben nevelkedő, de szinte állandó szökésben lévő lány vallomása szerint a pénz miatt először önként vállalkozott prostitúcióra, melyből utóbb hiába próbált kiszállni.
Későbbi futtatója kezdetben kedvesnek tűnt, de végül minden bevételét elvette, ha pedig nem úgy dolgozott, ahogy az a férfinak tetszett, életveszélyesen megfenyegette.

A lány egy idő után elmenekült a futtató által bérelt lakásból és máshol, saját hasznára próbált megélni testéből. A férfi februárban talált rá, egy ügyfélként bejelentkező barátjával kereste fel, kést tartott a nyakához. Erőszakkal magukkal vitték, bezárták és azóta nekik kellett dolgoznia. A gyanúsított nem elégedett meg a kitartója által naponta megkeresett több tízezer forinttal – többször meg is lopta az éppen a lánnyal lévő kuncsaftokat, emiatt külön eljárás folyik ellene.

Az áldozatnak végül március 25-én sikerült megszöknie. A feltételezett elkövetőt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását. Az erőszakos és vagyon elleni cselekmények miatt büntetett előéletű férfi mellett eddig egy feltételezett bűntársát gyanúsították meg, a férfi szabadlábon védekezhet.