Trükkös tolvajok vadászhatnak a gyanútlan autósokra

RendőrségAz ország autópályáin az elmúlt időszakban több olyan lopás történt, amikor az elkövetők valamilyen trükkel rávették a sértettet, hogy megálljon, vagy parkolóban/pihenőhelyen elterelték figyelmét, és így szerezték meg értékeit.

A tettesek változatos módszerei között szerepel például a defektre vagy műszaki hibára utalás, információ kérése, de az is előfordult, hogy ők maguk szúrták ki áldozatuk kocsijának abroncsát, hogy aztán kerékcsere közben meglophassák.

Bár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem tavaly, sem idén nem jelentettek be ilyen bűncselekményt, utazás közben itt sem árt az óvatosság!

Ha menet közben megállnak, értékeiket mindig tartsák szem előtt! Pénzüket, irataikat tegyék zsebre, vagy pl. övtáskába, az utastérben ne hagyjanak semmit látható helyen, a gépkocsit pedig a legrövidebb időre is zárják le! Kezeljék kellő óvatossággal, ha idegenek ajánlják fel segítségüket! Bűncselekmény gyanúja esetén minél jobban figyeljék meg a gyanús személyeket és gépkocsijukat, illetve azonnal hívják a rendőrség 107-es telefonszámát!