Két fiatalt sodort el a Tisza Aranyosapátinál
Szombaton késődélután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátinál három helyi fiatal ment fürödni a Tiszába. A jelenlegi adatok szerint a parttól 6-7 méterre kettőjüket elsodorta a folyó, harmadik társuk hiába próbált segítségükre sietni.
A bejelentést követően megkezdett kutatás során az éjszaka megtalálták az egyik elmerült 17 éves fiú holttestét, a másik, 20 éves fiatalembert azonban hiába keresték. A kutatást vasárnap délelőtt a speciális mentők segítségével újra kezdik.
A vízbe fulladt, illetve az egyelőre eltűntként kezelt fiú ügyében a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított.
Olcsváról egy 51 éves férfi eltűnését jelentették be az este. Úgy tudni, hogy horgászni indult a Szamosra, de azóta nem került elő. Őt is keresik.
A szabadvizek minden évben több áldozatot szednek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – általában az emberi felelőtlenség következtében.
*A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a hirtelen mélyülő, kiszámíthatatlan folyókban, tavakban csak a kijelölt helyeken fürödjenek!
*Ittas állapotban, valamint éjszaka és korlátozott viszonyok között ne menjenek a vízbe!
*Kisgyermeket egyetlen pillanatra sem szabad felügyelet nélkül hagyni a parton.
*Aki nem tud jól úszni, még a sekély vízbe se menjen be, mert a meder és a sodrás kiszámíthatatlan lehet!
*Csónakban, ill. más vízieszközön ajánlott (jet-skin, vízisín kötelező) a mentőmellény viselése.