Leégett a droglabor Nyíregyházán

NyíregyházaKedden koraeste egy Nyíregyháza külterületén található tanya melléképülete kapott lángra. A környékbeliek riasztották a tűzoltóságot és a rendőrséget, előtte három személyt láttak gépkocsival sietősen távozni.

Az oltás során a tűzoltók több gázpalackot is kivittek a padlástérből, csak perceken múlhatott, hogy nem következett be robbanás. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság által folytatott helyszíni szemle azt állapította meg, hogy minden jel szerint egy kábítószerlabort találtak, mely az illegális tevékenység során gyulladt ki.

A rendőrök tizenhat zsák ipari mákőrleményt, több száz liter gyúlékony hígítót, a kábítószer előállításához szükséges más anyagokat és eszközöket, valamint tizenegy gázpalackot foglaltak le. Találtak még huszonöt kiló növényi eredetű masszát, a jelenlegi adatok szerint félkész ópiumot, melyből további eljárással akár heroin is készíthettek volna.

A helyszínről gépkocsival elmenekült személyeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési szolgálata még az éjjel Kisvárdán elfogta, egyiküknél több mint egymillió forintnyi készpénzt találtak. A három magyar ajkú ukrán állampolgárságú férfit kábítószerrel visszaélés, valamint közveszély-okozás megalapozott gyanújával a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. Őrizetbe került a tanya 52 éves tulajdonosa is, akit bűnsegédlettel gyanúsítanak.

Az éjszaka megkezdett helyszíni szemlét a Nyíregyházi Rendőrkapitányság, Tűzoltóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya másnap is folytatta. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokat szakértői vizsgálat alá vetik, értékük az előzetes becslések szerint többmilliós nagyságrendű.