Mintegy ezerötszázan nézték a sokkoló bemutatót szerdán Kisvárdán

rendőrségElőször a „Gina” nevű, randi-drognak is nevezett kábítószer veszélyeit mutatta be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya által készített kisfilm, melyet a Várszínház és Művészetek Házában vetítettek.

Ezt követően a kisvárdai tűzoltóság szakembere a fővárosi diszkó-tragédia tapasztalatairól tartott előadást.

Végül a város főutcáján közlekedési balesetet modelleztek. Az elképzelt helyzet szerint ittas és kábítószer hatása alatt autóba ülő fiatalok a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázoltak el egy anyát és gyermekét, majd oszlopnak ütköztek.

A bemutató egyben mentési gyakorlat is volt, melyben a tűzoltók, mentők, rendőrök és polgárőrök működtek együtt.

A bemutató szervezői és közreműködői voltak:

Kisvárda Város Önkormányzata
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság, Kisvárda
Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kisvárdai Polgári Védelmi Kirendeltség
Országos Mentőszolgálat Kisvárdai Mentőállomása
Rendőrkapitányság, Kisvárda
Polgárőr Egyesület Kisvárda
Rétközi Közlekedési Polgárőr Egyesület
Magyar Vöröskereszt Kisvárdai Területi Szervezete
Kisvárdai Református Ifjúság
Hosszú Gyula, temetkezési vállalkozó

 

ű