Felvétel készült a halálos balesetről (41-es főút, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

rendőrségSzombaton hajnali 2 óra előtt a 41-es főút leveleki szakaszán egy Nyíregyháza felé tartó személygépkocsi eddig tisztázatlan okok miatt a vizes aszfalton megcsúszva átpördült a menetirány szerinti bal oldali sávba és összeütközött az ott közlekedő cseh rendszámú terepjáróval.

A magyar autóban utasként tartózkodó 37 éves tiszaladányi férfi a helyszínen életét vesztette, felesége, valamint a cseh rendszámú gépkocsiban ülő két személy könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset helyszínelése reggel 6 óra előtt ért véget.

Az ütköző cseh terepjáróval konvojban haladó másik járműben a baleset idején fedélzeti kamera működött, mely rögzítette a történteket. A felvételt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság lefoglalta, és szakértővel elemzik.

 A balesetet megelőzően a terepjáró-konvojt megelőzte egy fehér színű, zárt felépítményű kisteherautó, melynek vezetőjét a körülmények tisztázása érdekében keresik.