Augusztus 20-i ünnepség Nyíregyházán
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és Családját nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István királyunk tiszteletére rendezendő ünnepségre.
Nyíregyháza megyei Jogú Város Önkormányzata nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István király tiszteletére 2011. augusztus 20-án 17.30-tól ünnepi megemlékezést szervez.
A közel egy órás rendezvény helyszíne városunk főtere, a Kossuth tér. A műsor a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, melyben közreműködik a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével működő Pro Musica Leánykar.
Az ünnepi verset Szalma Tamás Jászai-díjas művész tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség. /Illyés Gyula: Az új nemzetgyűléshez/ A rendezvényen Dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepi beszéde után kerül sor az önkormányzati kitüntetések átadására.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése -135/2011. (VI. 30.) számú határozata alapján- „Inczédy György Életmű-díjat adományoz. 2011-ben kiemelkedően magas színvonalú tevékenységéért 1 fő részesülhet e kitüntető cím elnyerésében. A díj átadására az ünnepségen kerül sor.
Az augusztus 20-i önkormányzati megemlékezés része a „Nyíregyháza Város Díszpolgára” cím adományozása. A 134/2011.(VI.30) számú közgyűlési határozat alapján városunk fejlődéséért és felemelkedéséért, hírnevének öregbítéséért kifejtett eredményes tevékenységének elismeréseként városunk szülöttének, Krúdy Gyulának posztumusz ítélte oda a díjat a Közgyűlés.
Hagyományosan a város ünnepélyes kenyérszenteléssel köszönti Szent István ünnepét. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével történik.(Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség, Református Esperesi Hivatal, Görög Katolikus Egyház, Római Katolikus Egyház.)
Ezt követően az érdeklődők a nyíregyházi Phemius Együttes ünnepi műsorát hallgathatják meg. A helyi zenészekből álló zenekar tagjai közismert magyar népdalokat dolgoznak fel a huszadik századi zenei hagyományai alapján.
A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárul, szintén a Pro Musica Leánykar szereplésével.
A rendezvény megszervezésében és lebonyolításában közreműködik a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum.
A nemzeti ünnep estéjén a 20.00 órától, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon „Ó Szent István, dicsértessél” címmel az ünnepi táncműsor kerül bemutatásra a Nyírség, a Szabolcs és az Igrice táncegyüttesek produkciójában. Az előadás kedvezményes áron tekinthető meg.
2011-ben Nyíregyháza MJV vezetése úgy döntött, hogy bár nem kíván szakítani a hagyományokkal, de a város nehéz gazdasági helyzetére tekintettel idén nem lesz augusztus 20-án tűzijáték Nyíregyházán.

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
Éjszaka karbantartási munkák miatt az alábbi vonatok helyett MÁVBUSZ-ok közlekednek a térképen jelölt szakaszokon.
2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
Anton Pavlovics Csehov egyik klasszikusát, a Három nővért mutatták be 2025. november 21-én Nyíregyházán a Krúdy Kamarában.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
Kutyakozmetika 








