Tizenegy afgán határsértőt és négy magyar embercsempészt fogtak el (Tiszaszentmárton)

rendőrségElőzetes bűnügyi információk alapján ütöttek rajta szombaton délután egy tiszaszentmártoni házon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztályának és Jonatán akcióosztályának munkatársai.

A pincében és az ingatlanon a rendőrök összesen tizenegy afgán állampolgárt találtak, akiket a nyomozás jelenlegi állása szerint aznap csónakon csempésztek át a Tisza ukrán-magyar határszakaszán. A helyszínen elfogtak két magyar állampolgárt is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítették az illegális határátlépést. A feltételezett embercsempészek két további társát azonosították, ők még aznap feladták magukat a rendőrségen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság három embercsempészéssel gyanúsított férfit őrizetbe vett, a negyedik szabadlábon védekezhet. Az afgán állampolgárok idegenrendészeti őrizetbe kerültek, amíg a hatóság dönt sorsukról. A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy az elfogott embercsempészek korábban is elkövettek hasonló bűncselekményeket, ez ügyben és további lehetséges társaik után még folyik a nyomozás.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.