Iserlohn-i plakát verseny

nyíregyházaNyíregyháza német testvérvárosa, Iserlohn  minden évben plakát versenyt hirdet egy-egy a fiatalokat érintő témakörben;  2010-ben "az alkohol károsító hatása", és 2011-ben az "erőszak ellen" mozgósította a fiatalokat.

A versenyen három nyíregyházi középiskola (Wesselényi Miklós Szakiskola, Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakiskola és a Művészeti Középiskola) diákjai értek el kitűnő helyezéseket. 

Az Okleveleket Iserlohn város polgármestere eljuttatta Dr. Kovács Ferenc polgármesterhez, aki szeptember 14-én 15 órakor hivatali helyiségében fogadta a diákokat és a sajtó nyilvánossága előtt nyújtotta át az elismeréseket. Az eseményen jelen volt Lekli Dóra diákpolgármester is, aki a gratulációkat követően egyeztető megbeszélést folytatott, Nyíregyháza MJV polgármesterével. 

Háttér:

Nyíregyháza német testvérvárosa, Iserlohn  minden évben plakát versenyt  hirdet egy a fiatalokat érintő témakörben;  2010-ben „az alkohol károsító hatása”, és 2011-ben az „erőszak ellen” mozgósította a fiatalokat.

Iserlohn város önkormányzatának ifjúságvédelmi részlege az idén azzal a céllal hirdette meg a plakát versenyt, hogy a fiatalok kreatívan foglalkozzanak az erőszak témával, és ennek  az eredménye a város nyilvánossága elé kerüljön. A szervezők a  verseny felhívását eljuttatták a testvérvárosokba is, (Nyíregyháza – Magyarország, Chorzów – Lengyelország, Glauchau – Németország, Biel – Svájc, Nowotscherkassk – Oroszország), hogy az itt élő fiatalok véleményét és gondolatait  is megismerhessék ebben a  témában. 

A kiírás eljutott Nyíregyháza valamennyi középfokú intézményébe, melyre  a Wesselényi Miklós Szakiskola, a Művészeti Középiskola és a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakiskola diákjai nyújtottak be munkákat. 

Ezek továbbítva  lettek Iserlohba, ahol a nyíregyházi  alkotások  közül a Wesselényi Szakiskola 11/A tanulóinak (Puhl Beatrix, Haga László, Kundrák Enikő, Kozics Kamilla) a közös munkáját minősítették a legjobbnak, az iserlohni munkák közül a 19. éves Kornelia Latus plakátja nyert. Az iserlohni önkormányzat az összes beérkezett pályaalkotásból egy kiállítást szervezett a Városháza aulájában, ahol jelentős látogató nézte meg. 

A tervek szerint a közeljövőben Nyíregyházán is látható lesz a kiállítás.