Nem tétlenkednek a Nyíregyházi Városvédő Egyesület tagjai

 A Nyíregyházi Városvédő  Egyesület két programjáról számolt be csütörtökön sajtótájékoztatón Békési Elemér elnök és Komiszár Dénes helytörténész. Október 22-én szombaton reggel 8-tól őszi temetőtakarítási akciót tartanak az Északi temetőben, ahol védett sírokat tesznek rendbe. Október 23-án (vasárnap) 13 órakor Hegedűs István volt öttusázó világbajnok tiszteletére a Rákóczi utca 22. számú ház falán emléktáblát állít az egyesület. 

 Az őszi temetői takarítási akció célja az Északi temetőben néhány védett, ám elhanyagolt állapotban lévő síremlék környékének rendbetétele. Azokat, akik segíteni szeretnének, október 22-én (szombaton) 8 órára várják a temető főbejáratánál. A szervezők kérik, metszőollót, kapát, gereblyét, védőkesztyűt, stb. mindenki vigyen magával.

 

A sírok rendbetétele idén is a "72 óra kompromisszum nélkül" országos akció keretében zajlik, olyan nyughelyeket fogunk méltó környezetben átadni, amelyekben neves és méltatlanul elfeledett nyíregyházi személyek nyugszanak, és akiknek vagy nincsenek már hozzátartozóik (és így rendelkezők a sír felett), vagy vannak, de idősek, betegek, távol laknak, nem tudják rendszeresen gondozni a sírokat. Az egyesület erre is felhívja a figyelmet, és ismételten megkéri azon intézményeket, amelyekhez kötődnek ezek a személyek, ha tudják vállalni, fogadjanak örökbe néhány sírt, vállalják azok gondozását, mert ennyi sír állandó karbantartása, felügyelete, megmentése óriási energiát vesz igénybe.

 

Várhatóan az alábbi sírokat teszik rendbe a résztvevők szombaton:

 

Inczédy György, a város első polgármestere, Somogyi Gyula, a színház alapítója, Sztárek Ferenc tűzoltóparancsnok, Szeszich Lajos, a Nyírvíz Társulat igazgat főmérnöke, alapítója, Szopkó Dezső, az országban 3. legrégebbi Arany Sas Patika alapítója, tulajdonosa, Hibján Sámuel városi képviselő, Prok Gyula városi képviselő, Horthy István királyi közjegyző, a magyar-orosz jogi szótár társszerzője, a Bessenyei Kör főtitkára, a kormányzó unokaöccse, Krúdy Gyula író nagyapja és édesapja síremléke, Bencs János (Bencs László polgármester édesapja) és id. Szohor Pál városi tanácsnok, Szohor Pál polgármester édesapja. 

Hegedűs István emléktáblájának elkészítését Komiszár Dénes helytörténész kezdeményezte. Az emléktábla felavatásának több üzenete is van: megjelöljük a szülőházát. Szeretnénk, ha a jövő évtől beépíthetné az önkormányzat az október 23-i ünnepi megemlékezések sorába ennek a táblának is a megkoszorúzását. A táblára felkerült a 20 forintos bankjegy, hogy emlékeztesse az arra járókat (elsősorban a nyíregyháziakat): egy helyi sportoló volt rajta egy évtizedeken át egy forgalomban lévő papírpénzen. Ez még azért is érdekes, mert a modell akkor még élő ember volt, 1948-ban elkészült a bankó. A modell beceneve után sokan „fityulásnak” hívták a húszast. (A sportoló kedvenc lovának neve volt Fityula, innen kapta a becenevét.) Az emléktábla-avatás szomorú aktualitása, hogy Hegedűs Istvánt 55 éve, 1956 október 24-én érte a halálos lövés Budapesten, amikor tanítványaihoz sietett. Az akkori Majakovszkij, ma Szófia utcán haladt el, amikor ávósok egy teherautóról válogatás nélkül mindenkire lőni kezdtek. 

Az emléktábla avatásán emlékező beszédet mond Hegedűs egykori sporttársa, Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó. Az avatáson a Magyar Öttusa Szövetség delegációval képviselteti magát. Hegedűs fővárosi sírjának védetté nyilvánítása folyamatban van.