A Jósavárosi Polgárőrök már elbúcsúztak a 2011-es évtől!
A Jósavárosi polgárőrök december 17-én elbúcsúztak a 2011-es évtől! Most kivételesen mind együtt voltak egy asztalnál, nem úgy, ahogy nap mint nap párban járják az utcákat a Jósavárosban és a hozzájuk tartozó Korányi utca szakaszán.
A közös vacsorát megtisztelték személyükkel a Nyíregyházi Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Halkóné dr.Rudolf Éva önkormányzati képviselő, dr. Veisz Katalin a Jósavárosi Polgárőr Egyesület vezetője és Butola Sándor. Dr. Veisz Katalin elmondta, annak ellenére, hogy „nehéz időket” élünk a polgárőrök mégis sikeres évet tudhatnak maguk mögött. A Jósavárosban sikerült visszaszorítani a bűnözést!
Olyannyira, hogy már Nagykállóban is „híre járt” a jósavárosi polgárőröknek. A „csapat” közösen járőrözik egy-egy rendőrrel. A tagok nagyobb része nyugdíjas és társadalmi munkában végzi. Erejüket, egészségüket sem kímélve nap mint nap kint vannak az utcán.
Ebben az évben is bővült a csapat, de mégis úgy érzik, kevesen vannak. A fiatal munkatársakra, akik szinte már lehet, hogy a nap végeztével a második vagy harmadik munkahelyen vannak köztük, bizony szükség van!
Változnak az idők, új bűncselekmények „születnek meg” és a fiatalabb polgárőrök ezzel már jobban felveszik a harcot! Szeretnék, ha 2012-es évben is bővülne a létszám nem csak nyugdíjas, hanem a fiatalabb generáció tekintetében is!
Hajzer Andrea