„33 éve működünk, tevékenykedünk!” - Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület
Közelinek nevezhető ismeretségünk Bodó Istvánnal, – aki a nyíregyházi Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület vezetője – ugyan nem régi időkre tehető, de igazán közel egymáshoz különböző rendezvényeik kapcsán kerültünk. Ez a tény is késztetett arra, hogy mélyebben ismerjem meg akár személyét, akár egyesületének tevékenységét, tulajdonképpen e riport ennek a szándéknak tenne eleget Bodó István közreműködésével.
Hajzer Andrea: Mikor alakult az egyesület?
Bodó István: Az egyesületünk megalakulásának az időpontja 1978, de ekkor még csak mint Nyugdíjas Klub tevékenykedett. Majd ezt követően 1989-ben felvettük a „Gyertyafény Nyugdíjas Klub”
H.A: Mi volt tulajdonképpeni célod az egyesület bírósági bejegyeztetésével – hivatalossá tételével – kapcsolatban?
B.I: A Jósaváros
H.A: Ismerve a tánc repertoárotokat ( latin, spanyol, stb. stílus), tudtommal csak Ti képviselitek a megyében ezt az előadásmódot, ami igazán egyedi és különleges. (Főképpen a nyugdíjas korosztályt illetően.) Ez részetekről szándékosan lett kialakítva, vagy spontán improvizálva alakult ki?
B.I: Tudomásom szerint a dögei Női Egylet hasonló stílusú táncokat ad elő, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy rajtuk és rajtunk kívül más szervezetek, egyesületek ilyen stílust nem képviselnek a megyében. Mi biztosan ezen a megkezdett úton kívánunk a későbbiekben is tevékenykedni, működni!
H.A: A „tagtoborzás”, a létszámbővítés gondot jelent számodra?
B.I: A mai rohanó, stresszes és anyagias világban igen nehéz a létszámbővítés, de ennek érdekében mindent megteszünk, hogy tagságunk, létszámunk gyarapodhasson! Ezért minden héten, a csütörtöki napokon fogadunk minden kedves érdeklődőt Nyíregyházán, az Ungvár sétány 33. szám alatti klubhelységében.
H.A: Az eddig elért sikereitek hogyan mutatkoztak meg? Mi adott további ösztönzést arra, hogy a megkezdett utatokon haladjatok tovább?
B.I: A múlt évben (2011) több mint húsz fellépésünk volt szerte az országban. A különböző helyeken előadott repertoárok kedvező és elismerő fogadtatásban részesültek. ( Budapest, Nádudvar,stb.) Ez mindenképpen arra ösztönöz és inspirál bennünket, hogy tevékenységünket tovább folytassuk.
Ezért is merem most kijelenteni azt, hogy sikeres évet zártunk. Hogy a következő év mit tartogat számunkra, nos, az már a jövő titka, de bízunk és reménykedünk!
H.A: A tánc és egyéb repertoárt, valamint a koreográfiát hogyan és kivel állítjátok össze?
B.I: A koreográfiát úgy a zenében, mint a táncban a mi elképzeléseink alapján szakemberek segítségével és támogatásával állítjuk össze.
H.A: Volt e már olyan elképzelésed, amit szerettél volna megvalósíttatni, de a „többség” nem volt partner benne, nem támogatta az elképzelésed kivitelezhetőségét?
B.I: Bátran ki merem jelenteni, hogy döntéseinket, elképzeléseinket mindig kollektív elhatározás alapján hoztuk és valósítottuk meg!
H.A: A fellépő ruháitokat készíttetitek, vagy saját magatok összeállítása alapján valósítjátok meg?
B.I: Nem szívesen,de a tények alapján töredelmesen kénytelen vagyok bevallani, hogy szakemberekre bízzuk ezen munkálatokat!
H.A: Az elkövetkezendő időkben milyen célokat, feladatokat határoztál meg, úgy magad számára, mint az egyesületed tagsága felé?
B.I: Célunk és feladatunk elsősorban az, hogy minél szélesebb körben tudjuk megismertetni és elfogadtatni magunkat! Szakmai területen természetesen tovább szeretnénk bővíteni a repertoárjainkat!
H.A: A felkéréseiteket szelektálod, vagy lehetőségeitek függvényében mindenhová elmentek?
B.I: Ez is döntően anyagi kérdés, minden felkérésnek eleget szeretnénk tenni, mérlegelés és válogatás nélkül! Minél több helyen fordulhatunk meg, ismertethetjük tevékenységünket, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy bennünket is egyre többen ismerhetnek meg. Tervezett programjainkat a közgyűlésünk elé visszük, majd annak jóváhagyása után - minden év elején az első hónapokban kerül erre sor – , évi működésünket a meghatározottak szerint végezzük.
Hajzer Andrea