Rövidesen megkezdődik a kórházépítés második üteme Nyíregyházán

 Január végén, már az új tulajdonos, a magyar állam közreműködésével bontanak tendert és döntenek a 12,5 milliárd forintos költségből megvalósuló  nyíregyházi tömbkórház projekt kivitelezőjéről.

 

 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, mint kedvezményezett megvalósításában a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. által használt területen elindult a „TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0009 azonosító számú, „Jósa András Tömbkórház Projekt”, amely már a XXI. század kihívásainak megfelelően a legkényelmesebb és legszínvonalasabb épületegység kialakítását jelenti az egészségügyi szolgáltatásban. Az I. építési ütem műszaki átadás-átvétele – az előírt javításokkal együtt teljes körűen lezárult; a II-IV. ütem, vagyis a teljes építkezés hátralévő része jövő tavasszal veszi kezdetét. A 90 százalékban európai uniós forrásból finanszírozott, mintegy 12,3 milliárd Ft összköltségű projekt keretében három új, minden igényt kielégítő épülettömb épül fel.

 

     A bontás-közműkiváltás műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárásával 2011 októberében véget ért a kivitelezés első üteme. Így a következő kivitelező a bontással megtisztított területtől, az Onkológiai Tömb építési munkaterületéről indulva végezheti az építési beruházás hátralévő munkálatait. Az építkezés a tervek szerint 2012 elején folytatódik, természetesen a folyamatban lévő kivitelezési közbeszerzési eljárás lezárásától függően.

 

     A tervdokumentáció meglehetősen összetett és nagy terjedelmű, számos – zömében műszaki – kérdés született az ajánlattevő cégek részéről a közbeszerzés során. Ezek megválaszolása jelentős kapacitásokat kötött-köt le, emiatt az eredetileg tervezett ajánlattételi határidő módosítására került sor. Erre két ok miatt volt szükség: az egyik az, hogy a feltett kérdésekre a lehető legnagyobb gondossággal szülessenek meg a válaszok; a másik pedig az, hogy a közbeszerzési eljárást a lehető legkisebb eredménytelenségi kockázat mellett lehessen lefolytatni. A Kedvezményezett célja a változó körülmények között is az, hogy a projektet 2013. június közepéig a pályázati előírásoknak és a hatályos jogszabályoknak megfelelően bonyolítsuk le.

 

     Maga a projekt közös sikere a megyének, közös sikere a megye polgárainak. A Tömbkórház megvalósulása a színvonalas beteggyógyítás mellett kellemesebb, élhetőbb munkakörülményeket is jelent. A megújuló gyógyító eszközökkel az egészségügyi személyzet pontosabb, gyorsabb ellátást garantálhat, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a megye lakosai magasabb szintű ellátásban részesülhetnek. A fejlesztések, a szolgáltatás színvonalának emelése a megye lakosaiért, betegeinkért történik. Elégedettek csak akkor lehetünk, ha a betegeink, hozzátartozóik és dolgozóink is érzik és tudják: értük épül a jövő kórháza.