Ünnepi programsorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából Nyíregyházán

1823. január 22-i dátum olvasható Kölcsey Ferenc Himnusz című kéziratán, és ennek emlékére ünnepeljük 1989 óta ezt a napot.Díjátadással, könyvbemutatóval, kiállítással és örökbefogadási felhívással emlékezik a város.

A nyitórendezvény 20-án pénteken a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében délután három órakor kezdődik. A  „ Nyíregyháza Város Kultúrájáért Katona Béla” díjat átveheti az a személy, aki a város kulturális életében kiemelkedő szerepet töltött be. Jászai Menyhért alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatón nem árulta el a díjazott nevét. Az ünnepségen a Vikár Sándor Zeneiskola tanárai és diákjai adnak hangversenyt. Tamás Attila iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy felcsendül Liszt: Koronázási Miséje és a II. Magyar Rapszódia. A diákok gitárzenekara énekkísérettel balatoni dalokat, a népzenei együttes pedig szatmári és erdélyi népdalokat fog előadni.

 
A kísérő  rendezvények keretén belül két képzőművész mutatkozik be. Tóth Sándor szobrász érem munkáiból készült gyönyörű kötetet mutatott be az alpolgármester, amelyet 19-én  17 órakor  a könyvtárban ismerhetnek meg az érdeklődők. Kerekes Elek Győző festőművész kiállítás megnyitójára pedig 20-án 17 órára várják a látogatókat.
 
 
 
„Fogadjon örökbe egy NYÍRVIDÉKET!” amely 1880-tól 1944-ig volt a város heti, majd napilapja. Hétfőn, 23-án 15 órakor a Móricz Zsigmond Könyvtár kamaratermében mutatják be az első digitalizált lapszámot, amely a könyvtár, a múzeum és a levéltár közös munkájaként született. Ehhez a munkához bárki hozzájárulhat egy lapszám örökbefogadásával. 
 
Részletes program:
 
 
 
Trizner  Ágnes