Omega és Csík Zenekar a Buszacsában

Gazdag zenei és szabadidős programokat ajánl az első félévben a Bujtosi Szabadidő  Csarnok, amely január elsejétől a Kormányhivatal Megyei Intézményfenntartó Központjának keretein belül működik, tudtuk meg Máthé Csaba igazgatótól. 

 

Az igazi sláger az 50 éves Omega koncertturné nyíregyházi állomása március 31-én, illetve a Csík Zenekar lemezbemutató koncertje április 20-án. Február 4-én ismét a csarnokban rendezik a görög katolikus bált, másnap a repülőmodellezők országos bajnokságát tartják. Február 12-én a Szabolcs Kupa Országos Fodrász, Kozmetikus, Kéz- és Lábápoló, Műkörömépítő és –díszítő felnőtt és tanuló versenynek ad otthont a Buszacsa. Február 26-én a labdarúgók veszik birtokba a csarnokot, akkor rendezi a megyei szövetség a hagyományos Joma Kupa fináléját. Március 9-én a csarnokban koncertezik az Alvin és a Mókusok, a Depresszió valamint a Road. Március 17-18-án a Szabolcs Társas Táncfesztivál és Szabolcs Kupa táncversenyt, Március 30-án a Móricz Zsigmond Általános Iskola gálaműsora, míg március 11-én és május 13-án a hagyományos babaruha börzéket szervezik az intézményben.  A Nyíregyházi Városnapok keretében május 19-én a Szabolcs Néptánc Együttes 55. születésnapi fellépésének tapsolhatnak a nézők. Júliusban három hét végén pedig a Jehova tanúi regionális kongresszusát rendezik a csarnokban.

 
Részben a Buszacsa szervezésében több év után ismét Nyíregyházán koncertezik a Talamba Ütőegyüttes, az április 4-i koncert helyszíne a Kodály Zoltán Általános Iskola lesz.
 
csík zenekar
 
Ebben az évben ismét indul a 4 próba Londonért! nagyszabású tömegsport akció  a Buszacsa rendezésében. Az első próba, a futás április 29-én, a kerékpár május 20-án, az evezés június 17-én, az úszás július 1-én lesz. A 4 olimpiai jegyet a szervezők július 8-án a Nyíregyházi Olimpiai Nap keretében sorsolják ki 18 órától a Kossuth téren. Azon a napon Sóstóról egy olimpiai emlékfutás indul, amelyen a korábbi ötkarikás játékokon részt vett nyíregyházi és szabolcsi születésű olimpikonok a városlakókkal együtt futnának be a Kossuth térre. Az estet nagyszabású koncert zárja. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a sorsolási kalapba, ahonnan a 4 olimpiai jegyet kihúzzák, a 4 próbából hármat kell teljesíteni, tehát azok jelentkezését is várják a szervezők, akik most kapcsolódnak be a próbákba.