„A szuzai mennyegző” – Móricz Zsigmond Színház előadásának impressziója Kissné Harman Judit fotói alapján

„A szuzai mennyegző” – Móricz Zsigmond Színház előadásának impressziója Kissné Harman Judit fotói alapjánOlyanról már mindenki hallott, hogy valaki úgy mond értékítéletet, vagy tesz kísérletet egy benyomás összegzésére, hogy ehhez az anyagot másodkézből kapja, például valakitől valamit hall, és ezután mond ő véleményt. 

 

Ez persze nem helyes, nem is kell ragoznunk! Viszont, ugye történt már velünk olyan – és erre különösen a kissé korosabb, mint tini korosztály emlékezhet -, hogy idegen nyelvű műsort, filmet néztünk, és próbáltuk meg a képek, cselekmény, gesztusok alapján megállapítani, hogy tulajdonképpen mit is látunk, mi a film. Ez a nyolcvanas években egy érdekes szellemi tornának is fel volt fogható, mivel az akkori magyar tévében alig volt élvezhető műsor. (Mostanra jóval több lett a magyar nyelvű adó, de az érdekes műsorok az adók számának szaporodásával sajnos nem nőttek egyenes arányban.)
 
A régi, idegen nyelvű tévéadás figyelésének szellemi élménye, játéka jutott eszembe Kissné Harman Judit (PegazusTv Kft. Alkalmazott fotográfus tanulója) fotóit végigpergetve. Nem azért, hogy szembe dicsérjem a fotóst, de a fotóit végignézve számomra, aki még nem láttam az előadást, érthetővé vált a darab. Mintha én is ott lettem volna. A fotós szeme, amit látott, a képek, melyeket a gépe rögzített, de a fotós látott úgy, hogy általa én is benyomást kaphatok.
 
Az emberfia történelmi tanulmányaiból vagy a Wikipédiából tudhatja, mi is az „a szuzai mennyegző”. Nagy Sándor makedón király tömeges esküvőre adott parancsot harcosai és a legyőzött, meghódított perzsa lányok között. Azaz a nyugatiak és a keletiek között. Hitte, ezzel az esküvővel békét teremthet, és a sok száz frigy révén egységbe forraszthat nyugatot és keletet.
Mi tudjuk, ez nem valósult meg, már csak azért sem, mert a nyugat győztes volt, a kelet legyőzött, tehát a frigy nem egyenrangúak násza lett, ráadásul erőszakkal jött létre. Ezt a drámát, mert dráma ez a javából, Sütő András is feldolgozta. És itt, mielőtt tudnánk a drámáról bármit is, bújnak elő belőlünk a kérdéseink! Kelet-nyugat? Nyugat győz, kelet a legyőzött? Kelet mindig az alávetett, a nyugattól letiport lehet? És ebben a drámában mi, magyarok hol vagyunk, mik vagyunk, lehetünk? Nyugatiak? Keletről jöttek? Nyugat felé tartók? Nyugatnak sosem kellők? Alávetettek? Legyőzöttek vagy győzők? És Sütő András, aki erdélyi magyar író, mit akart ezzel a nyugat-kelet szembeállással, erőszakos békéltetéssel kifejezni? Voltak már Önök Erdélyben? Az édesben? Az örökben…? Szívünkben úgy van, mint a miénk! Az a székelyek földje! Magyarul szólnak ők is. Ők viszont tőlünk keletre vannak, mert hát ilyen makacs tény a földrajz!
 
Na, ettől lesz minden nagyon érdekes egy ilyen „szuzai mennyegző” témafelvetésben. Ki győzhet így, kinek lehet győzni, a nyugati magyarnak, vagy a keleti székelynek? Bal karnak a jobb kar felett! Bagó Bertalan modern díszletezésű és felfogású rendezésében egy különös, és különlegességében, másságában gondolatébresztő (majdnem úgy írtam, hogy gondolatélesztő) világot ismerhet meg a néző. Jómagam, ahogyan ígértem, a fotók alapján sugallt impresszióim írom most le:
Megjelenik nyugat. Hagyományos, nekünk szokott ruhában. Európai szerelésben. De fenyegetőn, már ruházatában is fenyegetőn, mert katonaruhában. Ez a katonaruha egyenruha, egységes, egyéniségmentes ruházat. Csak egy-egy fő arc emelkedik ki, emelkedhet ki a tömegből, az egységes katonamasszából. Gyuris Tibort és Illyés Ákost fedezi fel szemem, kemény arcélük határozottságot sugall. Jövőt ígér. Kiknek? Már a darab, a játék (mely a világunkról szól, szólhat) elején a nézőknek, a gondolkodóknak, mindenkinek.
 
A másik oldal a keleti. Az itt és most, és mindig is közel-keletieknek megjelenítettek. Úgy tűnhet a burnuszok, kaftánok, turbánok, burkák és csadorok egységes rengetege ez, mégis itt, ezen az oldalon, ebben a világban a figyelő szem több egyéniséget fedezhet fel, mint amoda. Ott, a nyugaton! Keleten misztikum van. Úrnő jelenik meg, és vele a múlt. A múlt, amely a történelem. Az emberiség, az élet alapja. Amelyre építkezni lehet(ne). De ott vele szemben a nyugat, a történelemből tudjuk, a
győztes. Aki hiszi magáról, hogy mindig győzni fog. Örök nyertes nyugat! 
 
Úgy is viselkedik az az oldal. Látom a fotókon. Öntelt arcok. Kivagyiság, nyugat a te neved! Két világ mikor találkozik, a keletiek és nyugatiak, akkor mintha csak a sablonhíradók elevenednének meg, jönnek a sztereotípiák, szinte hallani vélem, mert látom-érzem a zajt a képek alapján, ahogyan érkeznek a keletiek. A mérgesek. Arcukon: hagyjuk őket békén, élni nélkülünk az ő világukban.
És fenyegetőek, mert mi csak ebből értünk.
 
De aztán a két világ találkozása folytatódik. A nyugat jön, és a nyugat győz. Mert tény. (Volt, van és a jövő?) A nyugat, ahogy jön, hódít. Lányt kaparint kézbe, hisz nem tisztel se istent, más istenét, se embert. Durvák, vetkőztetők, szenvtelenek. Ők a győztesek. Ilyenek a győztesek! Ezt minden vesztes megtapasztalhatta már. De a lemeztelenítés után következne, következhetne, mert következnie kell a végkifejletnek. Egy nyugati van, ki békét akar, az ő békéjét, a győztes békéjét. És erre az alávetettnek, a legyőzöttnek békülnie kell. Békülnie kötelesség.
 
Következik a mennyegző, már mindenki fehérben, egységesen, groteszk táncban. Hogy látva mindezt, az ember gyomra hevesen kavarog. Nem azért, mert nem akarja a békét, hanem mert nem ezt a békét, hanem a mindenki békéjét kellene véghezvinni.
…Ez „a szuzai mennyegző”? Vagy ez is lehet „a szuzai mennyegző”?! Egy tény, egy mű, egy színház, egy előadás, egy fotósorozat. 
És az ÉN IMPRESSZIÓM! Egy lehetséges impresszió…
 
Az impressziót írta: Petrusák János
 
 

[bg|_Cikkek/2012/2012_04/Cikk|3|176|random|#FFFFFF]

 

.

.

.

.

.