Nyíregyházi fiatalok az Európai Parlamentben

A Mustárházat működtető Kulturális Életért Közhasznú Egyesület és a német HOT ifjúsági szervezet szervezésében július 18-25. között egy európai uniós csereprogram keretében tízfős diákcsapat kelt útra a németországi Sinzigbe. 

 

Az uniós finanszírozású, Fiatalok Lendületben Program, 4.3 demokrácia projekt témája a strukturált párbeszéd, az európai döntéshozók és a fiatalok közötti eszmecsere volt.                    
 
A programban résztvevő fiatalok az érkezés utáni napon találkoztak Wolfgang Kroegerrel, Sinzig város polgármesterével és több helyi politikussal. A projekt negyedik napján a húszfős csapat (kiegészülve a német önkéntesekkel) ellátogatott a brüsszeli Európai Parlamentbe, ahol az Unió több döntéshozójával is találkozhattak, és akikkel olyan aktuális kérdéseket vitattak meg, mint többek között a mai fiatalok társadalmi helyzete és a gazdasági válság utáni munkavállalási lehetőségeik. 
 
A csereprogramot mindkét fél hasznosnak ítélte, megismerkedtünk egymás szervezeteivel, a kultúrával és a gasztronómiával is. A csapat jól összekovácsolódott, köszönhetően a számos remek programnak és a közösségépítő játékoknak. A sikeres együttműködés eredményeképpen a jövőben is tervezünk hasonló  projektet, amit a Mustárház keretein belül Nyíregyházán bonyolítanánk le.