Görkapocs fesztivál Nyíregyházán

 Az idén 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye jubileumi programjaként 2012. augusztus 17-én délután Görkapocs néven görögkatolikus fesztivált rendez Nyíregyházán.

Az esemény egybekapcsolódik az évente Máriapócsra szervezett Ifjúsági Gyalogos Zarándoklattal, mely ebben az esztendőben ünnepli 10 éves évfordulóját. Az egyházmegye célja a rendezvénnyel, hogy nyisson a város és az emberek felé, megismeretesse velük hagyományát és értékeit, valamint az, hogy az egyház hogyan és miként képes a XXI. században együtt élni, együtt tevékenykedni és együtt haladni a kor emberével, kultúrájával, eszközeivel.

 

Ennek keretén belül interaktív sátrakban bemutatkoznak a görögkatolikus egyház oktatási és szociális intézményei, közösségei, borászai, kinyitják kapuikat az intézményei, valamint a nagyszínpadon fellépnek egyrészt a görögkatolikusság sokszínűségét példázó kórusok, táncosok, másrészt a keresztény értékeket a modern világban felvállaló és azokat hirdető előadók, mint Kowalsky meg a Vega, Mészáros Árpád Zsolt, a Képmás Zenekar, illetve Bihari Gellért.