Termálvíz: több tízmilliós megtakarítás

Évente mintegy 80 millió forintot takaríthat meg a jövőben a tiszavasvári önkormányzat egy nagyszabású termálvíz hasznosítási projekt megvalósulásának eredményeként - ez azt jelenti, hogy éves költségvetésének 3 százalékát spórolhatja meg a város. 

 

 
 
A Tiszavasvári alatti termálvízkincsben ugyanis hatalmas potenciál rejlik: az innovatív beruházásnak köszönhetően a földből nyert termálvíz gondoskodik majd több óvoda, általános és középiskola mellett a polgármesteri hivatal, a tűzoltóság, a művelődési ház, a sportközpont és a szociális otthon fűtéséről is. A 22 intézményben a rendszer a fűtési idény 85-90 %-ában váltja ki a gázfelhasználást, a fokozatosan lehűtött víz pedig végül a strand medencéibe kerül. A tervek szerint 1200 m mélyről nyernék ki a 60 fokos termálvizet, amelyet egy vezetékrendszeren át juttatnának el az intézményekbe. A több mint félmilliárdos beruházás költsége néhány év alatt megtérülhet. Összehasonlításképpen: hozzávetőleg 250-300 átlagos lakás éves fűtési díját jelenti a 80 millió forint - sikeres megvalósítás esetén ennyi pénzzel több maradhat majd évről-évre a település kasszájában.
 
A termálvíz energetikai célú felhasználásának, hasznosításának lehetőségeit az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének partnerei ismerhették meg a két szervezet üzleti találkozóján, amelynek ezúttal a Bihar megyei Félix Fürdő adott otthont, 2012. szeptember 21-én.
 
A találkozó másik központi témája a sport és a termálturizmus, illetve a sport és a termálvíz kapcsolata volt. A szakemberek szerint ugyanis, ha a termál és wellness ágazat szereplői szolgáltatásaikban nagyobb  teret engednének a sporttal összefüggő tevékenységeknek, azzal új fogyasztói szegmenst érhetnek el. Jó lehetőséget jelent például az, ha komplex sportprogramokat kínálnak a szálláshelyek, sportos wellness csomagokat ajánlanak a vendégeknek, vagy belépőjegyeket kínálnak különböző sporteseményekre, sportkomplexumokba. A régió adottságainak köszönhetően építeni lehet az edzőtábor-turizmusra is, hiszen a térségben már számos rangos hazai, európai vagy akár világi sportesemény bebizonyította: bőven vannak professzionális  sportolásra alkalmas helyszínek.
 
A rendezvény a „Kis- és középvállalkozások versenyképességének támogatása Bihor, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, klaszter együttműködésen keresztül (CLUSTERHOOD)” című HURO 1001/239/2.1.2 projekt kódú projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg (www.huro-cbc.eu), az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető erősségeire építve. A rendezvény célja, hogy a résztvevők olyan üzleti és kapcsolatteremtő információkhoz jussanak, amelyek segítik a határmenti együttműködéseket a termálvízzel, a termálturizmussal és a Bihor megyei termálklaszter létrehozásával, működtetésével és sikeres fejlődésével kapcsolatosan.