Rekord nézőszám, öt fődíjas a Kaleidoszkóp VersFesztiválon

 

Parádés véget ért vasárnap este az október 9-én indult 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje nézői rekordot döntött: több mint négyezren voltak kíváncsiak a vers színházi, zenei, filmes és képzőművészeti alkotásaira. A Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei díjesőt zúdítottak a versenyprogram résztvevőire.
 

 

 
 
Kaleidoszkóp-díjat kapott verszene kategóriában a felvidéki Galántáról érkező Kicsi Hang zenekar, amely Gerendás Péter biztatására indult el a VersFesztiválon. A zenekar hangszerelése a minimalizmus jegyében fogant, megzenésítéseiket mindössze egy gitár és egy zongora kísérte.
 
A versszínházi előadások közül a fődíjat a hatalmas érdeklődés mellett bemutatott Csongor és Tünde vitte a celldömölki Soltis Lajos Színháztól, mellette Kaleidoszkóp-díjjal jutalmazta a zsűri a szintén közönségsikert aratott Koltai Judit: Képzelni lehet... 2.0, valamint Mészégető Mária: Akartam tisztességes lenni én is… című előadóestjét. A versfilmek sorában a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Fogarasi Dóra Egyszerűség című alkotása kapta a Kaleidoszkóp-díjat. A legrégebbi versenykategóriában, a versmondásban a zsűri idén nem ítélt oda fődíjat.
 
 
 
Számos különdíj is született a VersFesztivál hetén. A verszenekarok között a kassai Gondola zenekar Hol egyszer még, a Szabó Balázs Band Széken és ágon című Pilinszky-koncertje, a Göncölszekér zenekar Minden perc itthagy című koncertje, valamint a pécsi Ostinato együttes Negyven perc című előadása kapott különdíjat.
 
A rendkívül erős versszínházi mezőnyben különdíjat kapott a felvidéki Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című Arany János-estje szerkesztési és feldolgozási módjáért. A házigazda Móricz Zsigmond Színház társulatának Déryné Hadművelete a komédiások-díját, a veszprémi Pannon Várszínház Élőképek című Pilinszky-produkciója és a Holdvilág Kamaraszínház Holdkor Hold-kór előadása a vizualitás díját, Pregitzer Fruzsina Nem viccelek, csak játszom! című önálló estje az eredetiség díját, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye Aucassin és Nicolette ófrancia pajzán széphistóriája pedig a vidámság díját kapta. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör Ezüsthíd előadása a többnyelvű egységért vihetett haza különdíjat, a pécsi Babits Pódium Hirosimáját az aktualitásért jutalmazták, Galkó Balázs Magyar Ugar – 56 perc verstánc című estje a kísérleti díjat kapta. Különdíjat vehetett át Tóth Zsóka Nem vadok idedesz című előadóestje és a kolozsvári ŐszinTe versszínház Lehetne ez a fordulat című produkciója. a közönségdíjat Koltai Róbert és B. Török Fruzsina Móricz Zsigmond Napló-szilánkok, valamint Székhelyi József és Gerendás Péter Post Criptum című közérzeti naplója kapta.
 
A versfilmek között Görbicz Győző Puceráj, és Gál Katalin A szőnyeg szélénél és a Kötött formák című egységes alkotása lett különdíjas. Utóbbit a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Czigány Zoltán televíziós szakember és költő verseit dolgozta fel Nagy Ervin és Gubás Gabi főszereplésével.
 
 
 
A vers- és prózamondók között 21 előadót díjazott a zsűri: Marosi Mária, Bába Ildikó, Pál Péter, Újvári Bors Benedek, Mátay Gábor, Barna László, Csegöldi Lászlóné, Horváth Marin, Takács Petra, Básti Andrea, Miller Oliver, Szőke József Bence, Varga Ildikó, Kánya Antalné, Tóth Flóra, Czakó András, Zalán Martin, Vajda Alexandra, dr. Peresztegi Anita, Csizmazia Dóra és Juhász Péter ért el kiemelkedő sikert.
 
 
 
Az ünnepélyes díjátadó GálaEsten fellépett Koltai Róbert, Petneházy Attila, Kató Hajnalka tavalyi Kaleidoszkóp-díjas versmondó, Turczi István költő, Bakos-Kiss Gábor, Tasnádi Csaba és Lutter Imre. Az ítészek döntésének körülményeit Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője és Szűcs Katalin Ágnes dramaturg, színikritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője ismertette. A szakemberek kiemelték: a VersFesztivál nemcsak a műfaji sajátosságok miatt egyedülálló, de abban is, hogy a hivatásos és nem hivatásos társulatok, zenekarok, előadók és filmesek azonos versenyprogramban szerepelnek, és komoly lehetőség kínálkozik a szakmai tapasztalatcserére. A díjak között pénzjutalom, komoly promóciós lehetőségek, könyvkülönlegességek, utazások, képzőművészeti alkotások, folyóirat-előfizetések és továbbképzések szerepeltek.
 
 
 
Lutter Imre fesztiváligazgató és Tasnádi Csaba színházigazgató szerint a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál minden szempontból az eddigi legsikeresebbnek mondható, amit bizonyít a neves fellépő művészek sora, az erős programkínálat, a gördülékeny lebonyolítás és a rekord nézőszám. Nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a Magyar Versmondók Egyesületének kiemelt fesztiválja a későbbiekben visszatérjen a Móricz Zsigmond Színházba.