Energetikai korszerűsítés Nyíregyházán

 

Három középiskolai kollégiumban végeztek energetikai korszerűsítést Nyíregyházán. A város önkormányzata pályázati forrásból korszerűsítette a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium Városmajor úti és Árok utcai, valamint az Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Árok utcai kollégiumát.
 

 

 
 
Nyíregyháza MJV Önkormányzata az energia felhasználás területén is törekszik a takarékosságra, azonban nagymértékű korszerűsítésre, a bekerülési költségek miatt csak részletekben, évek alatt lenne lehetőség.
 
 
Nyíregyháza összhangban közoktatás és városfejlesztési koncepciójával kiválasztotta azt a három intézményt, ahol mind energetikailag, mind disszeminációs, mind esélyegyenlőségi szempontból a legszámottevőbb eredmény érhető el a komplex épületenergetikai beruházási program folytatásával. A beavatkozást a növekvő energiaköltségek és a fokozatosan romló műszaki állapot egymást erősítő hatása indokolja. A projekt hozzájárul az ország súlyos földgáz importfüggőségének és szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséhez, a fenntartható távhőszolgáltatás kialakításához. Hozzájárul a középfokú szakképzés színvonalának, fenntarthatóságának növeléséhez, a hazai gazdaság szakember állományának biztosításához.
 
 
A Nyíregyháza MJV Önkormányzata három kollégiumának épületenergetikai korszerűsítése elnevezésű, KEOP-3.3.0/A/09-2010-0333 azonosító számú projekt helyszíne Nyíregyháza három középiskolai kollégiuma: a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium Városmajor úti és Árok utcai kollégiuma, valamint az Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium szintén Árok utcai kollégiuma.
 
 
Közel 50 millió forintot költ éves szinten az Inczédy György Középiskola és Szakiskola a kollégiumának fűtésére. A hat szintes épületet több, mint harminc éve adták át, jelenleg mintegy 320 diák számára nyújt szálláslehetőséget. Gazda Sándor Mihály igazgató szerint az intézmény biztonságos fenntartása miatt elengedhetetlenné vált az évek óta időszerű energiaracionalizálás. A fejlesztésnek köszönhetően az előzetes becslések szerint több, mint harminc százalékkal lehet olcsóbb a távhőszolgáltatás éves díja, ezen felül csökkent a széndioxid kibocsátás is.
 
 
A munkálatokat augusztus végén kezdték, azóta kicserélték a földszinti - mára elavult - nyílászárókat. A fűtési rendszert is korszerűsítették, a radiátorokra szerelt úgynevezett termosztaktikus szelepekkel szabályozhatóvá vált a szobák, az irodák és a folyosók hőmérséklete. A lábazati és homlokzati hőszigetelés nemcsak energiatakarékossági szempontból volt fontos és hasznos, a fejlesztéssel az épület is teljesen új külsőt kapott.
 
 
Elkészült a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola Városmajor úti kollégiumának energetikai felújítása is. A korszerűsítésre azért volt szükség, mert az épület 1985-ös átadása óta nem történt hasonló fejlesztés. Az Árok utcai kollégium még korábban - 1972-ben - épült. A munkálatok mindkét épületben augusztus második felében kezdődtek, Lőrincz László igazgató elmondása szerint azonban a szeptemberi tanévkezdésben ez nem okozott fennakadást. A két intézményben egyébként összesen 358 diáknak biztosítanak kollégiumi férőhelyet. A beruházásnak köszönhetően mindkét intézményben kicserélték a korszerűtlen nyílászárókat, hőszigetelték a homlokzatot és a lábazatot, ezek mellett pedig felújítják a hőközpontot, valamint a teljes fűtési rendszert. A radiátorokra úgynevezett termosztatikus szelepeket szereltek fel, ezzel szabályozhatóvá vált a szobák, illetve az irodák hőmérséklete. Lőrincz László igazgató elmondta: a két épületben ez több, mint 100 helyiséget érint.
 
 
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Programban összesen több, mint 151 millió forint uniós és állami forrást nyert a beruházásra. A három intézményben zajló fejlesztéssorozat összköltsége több, mint 200 millió forint volt.