Hetedszer is Kiválóan Minősült a Nyírség Táncegyüttes

 

Vasárnap érkezett legújabb állomásához a magyar nemzeti hagyományainkat korszerű formában megőrző és megújító néptáncegyüttesek számára a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada elnevezésű minősítő fesztiválsorozat: a táncosok ezúttal Hajdúnánáson léptek föl.
 

 

 
Városunk képviseletében a Nyírség Táncegyüttes ezúttal is kiemelkedő eredményt ért el, s immár hetedik alkalommal nyerte el a KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES címet, mint a kétévente megrendezett verseny legmagasabb fokozatát!
 
A rangos szakemberekből álló zsűri külön kiemelte a lokálpatrióta műsor erényeit, hiszen a társulat a Nyíregyházáról szóló Csak homok és titok c. műsorát mutatta be. (Rendező-koreográfus: Kácsor István; Alkotótársak: Demarcsek György, Kácsor-Ignácz Gabriella és Mészáros Attila) Bízunk benne, hogy hamarosan a nyíregyházi közönség is láthatja majd a nagysikerű előadást a Móricz Zsigmond Színházban!
 
 
 
Demarcsek György