Több száz alkotás a természet és az ember kapcsolatáról

Megszületett az eredménye az „Így lesz kerek a világ! Ember és természet harmóniában…” kampány keretében diákok számára meghirdetett alkotói pályázatnak. A felhívásra az egész országból érkeztek versek, mesék, rajzok, fotók és videók, melyekből virtuális tárlat nyílt a nagyközönség számára.

 

A diákokat arra is bíztattuk a felhívás során, hogy minél jobban megismerjék a természet értékeit és szépségeit, ezért a tavaly nyár elején meghirdetett alkotói pályázatra egészen november végéig lehetett nevezni, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a megismerésre és az alkotásra is – ismertette az előzményeket Kolos Lívia projekt asszisztens. A kampány céljához és szlogenjéhez igazodva az alkotásoknak közvetíteniük kellett a helyi természeti értékek és erőforrások megőrzését, a szabadidő helyi természeti környezetben való környezetbarát eltöltését, a környezetbarát közlekedést, a helyi természeti területekről származó termékek választását, valamint a vegyszermentes termesztésből származó élelmiszerek választását és a természetes anyagok használatát a mindennapokban. Emellett az optimizmus, a jókedv, az előre mutató együttműködés bemutatása is előnyt jelentett a pályaművek értékelése során.
 
A pályázati felhívás igencsak sikeres volt, hiszen 193 diák 463 pályaművet küldött be a természet és ember kapcsolatát ábrázolva. A fotó volt a legnépszerűbb kategória több mint háromszáz alkotással, melyet a rajz művészeti ág követett majdnem száz, majd a vers és mese közel ötven pályaművel, míg videóval (az e kategóriában történő alkotás nehézségét is mutatva) csak néhányan mertek kísérletezni. Az elkészült pályaművek nem csak az alkotóknak okoznak immár örömet, hanem a széles nagyközönségnek is: a legszebb alkotások a kampány honlapján és közösségi oldalán kerülnek bemutatásra virtuális tárlat formájában (http://igyleszkerekavilag.hu/).
 
Elismerve a kreativitást, a minőséget és a szakmai célok közvetítését, mindegyik művészeti kategóriában a legjobb alkotásokat beküldők több tízezer forint értékű ajándékcsomagban részesülnek, melyeknek tartalma ugyancsak jelentős üzenetértékkel bír. A benne található természetes alapanyagú ajándék- és használati tárgyakkal, játékokkal, környezetbarát termékekkel, biciklis felszerelésekkel, könyvekkel ugyanis szintén a természettel harmonikus életforma ösztönzése a cél.
 
 
 
*        *        *
Lukács Attila: (20) 342-38-39, lukacsa@zpok.hu
Sutákné Kolos Lívia: (20) 243-53-08, livia@zpok.hu
További fotók:        Eredeti méretben igényelhetők a fenti elérhetőségeken.
Közösségi oldalunk:         http://www.facebook.com/igyleszkerekavilag