Kiállítva - Menhelytörténeti kiállítás

Kiállítva - Menhelytörténeti kiállítás 2012. évben az Állatbarát Alapítvány sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz az Állatotthonok - és menhelyek szerepe az állatvédelemben címmel (NEA-UN-12-SZ-0559). Ennek a pályázatnak a keretében valósítottuk meg a „Menhelytörténeti kiállítás- az Állatbarát Alapítvány 20 éves története” elnevezésű programunkat.

Alapítványunk a mai napon megünnepelte 20 éves fennállását.

A Csatorna utcai Állatotthonban Menhelytörténeti kiállítást tartottunk, képekkel, videóval illusztrálva az elmúlt 20 év eseményeit, fejlesztéseit és nem utolsó sorban az örökbe adott kutyák és macskák történeteit. Bornemisza Andrea, a kuratórium elnöke tartott előadást az Állatotthon fejlesztéseiről, hogy 1993 óta milyen változásokon ment keresztül menhelyünk, és a jövőbeni tervekről is beszámolt. Dankó Dóra, állatotthon vezető rendezvényeinkről, tevékenységünkről beszélt.

A kilátogatók megtekinthették a képekből, videókból összeállított kiállítást is.

 

 

 

Természetesen mindezt, amit magunk mögött tudhatunk, (és, hogy reménykedhetünk a folytatásban) nem valósulhatott volna meg dolgozóink, önkénteseink, partnereink és támogatóink nélkül! Köszönjük, hogy eddig is kitartottak mellettünk, és támogatták munkánkat!