Újra Farkas Nóra nyerte a 2013-es Olvasd, értsd, add elő! versenyt

A Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó  Iroda és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár közösen „Olvasd, értsd, add elő!” címmel, szövegértési és előadói versenyt rendezett középiskolások számára a költészet napja alkalmából.  

 

A megmérettetésen résztvevő diákokat Dr. Kührner Éva a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatónője, Horváth Sebestyén Sándor színművész és Kiss Anna, a Mustár FM képviseletében zsűrizte.
 
A verseny célja az volt, hogy felfigyeljünk azokra a városunkban élő és tanuló fiatalokra, akik a legjobb előadói képességekkel rendelkeznek. A megmérettetés apropóját az idei évben Weöres Sándor 100. évfordulója adta.  Az idei kihívásra, nagy örömünkre több tucatnyi fiatal jelentkezett, szerepeltek többek között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Vasvári Pál Gimnáziumból, a Művészeti Középiskolából és az ÉVISZ-ből is.
 
A győztes végül Farkas Nóra lett, aki a Művészeti Középiskolából érkezett, és Weöres Sándor Fairy Spring című írásából adott elő egy részletet. Második helyen végzett Karászi Péter, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja, míg a bronzérmes Albert Fanni Zsófia szintén a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója lett.
 
A Mustárház aktuális programjaival kapcsolatban keressétek fel és lájkoljátok megújult Facebook profilunkat, a http://www.facebook.com/mustarhaz oldalon, vagy a weboldalunkon található elérhetőségünk valamelyikén.
 
Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, nagy szeretettel várunk jövőre is minden kedves érdeklődőt!