Hobó blues és Nyuszkamarcsi a Bringás Családi Napon
A Zöld Kerék Alapítvány és a ViniBike Egyesület közös szervezésében Bringás Családi napjára hívtuk a mozogni és szórakozni vágyó embereket 2013. május 4-én Nyíregyházán az erdei tornapályára.
Gyönyörű napsütésben versenyzett az ifjabb korosztály. Pörögtek a kerekek, biztatták a szülők a gyermekeket. A dobogóról vidáman mosolyogtak a díjazottak, kupával a kezükben, éremmel a nyakukban.
A színpadon zumbával folytatódott a program, közben a Együtt Kisfásért Egyesület csapata megfőzte a fenséges babgulyást.
Szilágyi Ádám hangtálakon játszott, majd a Katica Bábszínház következett. Az Aprófalva Hagyományőrző Egyesület népdalokkal és a falusi nagy-hasú leányok történetével nevettette meg a közönséget. A Lókötők Táncegyüttes pörgős lépései után, a Jenei Mediball Csapat nyugalmat árasztó mozgásai következtek. A zenei oldal erősítésére Nagy Zoltán a Mandala Dalszínház alapító tagja musical slágereket adott elő, majd a Lost Heaven Együttes csapott a húrok közé. A saját számok mellett AC/DC és Hobó számokat is játszottak, a közönség pedig velük énekelt.
A tombola sorsoláson a kerékpáros- és sporteszközök mellett, értékes könyvek, múzeumbelépők is gazdára találtak. Kisorsolásra kerültek kutyás kedvezmények, fitnesz eszközök és egy egyedi nyuszi, Nyuszkamarcsi alkotása. A jól sikerült napot, reményeink szerint ősszel megismételjük.
[bg|_Cikkek/2013/2013_05/BringasCsaladiNap|3|176|random|#FFFFFF]

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







