Év végi összesítő az Állatbarát Alapítványnál

A 2013-as év nagyon gyorsan elrepült. Azonban ez nem egyenesen arányos azzal, hogy nem történt semmi Alapítványunk életében. Pár mondatban igyekszünk most összefoglalni, hogy mennyi mindent éltünk át az  idén.

Az első pont éppen egy rossz hír, amikor is január végén létszámstopot kellett meghirdetnünk. Ezt a mikrochip azonosító törvényi szabályozásának tudtuk be, ekkor több, mint 200 kutya volt az Állatotthonban. A Korzó Bevásárlóközpont több, mint 300 000 Forinttal támogatta Alapítványunkat, de nem ez volt az utolsó segítségüket az évben.
 
Február közepén a helyi állatvédő szervezeteket hívtuk össze, hogy közösen beszéljük át az állatvédelemben felmerülő problémákat, és esetleg megoldást is tudjunk rájuk találni. E hónap végén egy állatvédelmi konferenciát tartottunk, ahol nem csak az érintett állatvédők, hanem a hatóság tagjai is tiszteletüket tették, és minden felmerülő kérdésre válaszoltak. Kiderült, hogy nagyon sok fekete lyuk tátong még az új állatvédelmi törvénnyel kapcsolatban, és ez egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy minden résztvevő fórumszerűen felvethesse problémáit, és igyekeztünk, hogy minden jelenlévő jó szájízzel, és információkkal gazdagabban távozhasson. Alapítványunk 2013-ban 20 évessé vált. Ez, egy non-profit, civil szervezet életében nagyon nagy szónak mondható. Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg az állatbarát segítők, támogatók munkája és felajánlásai nélkül. A 20 évünket összefoglaló „Menhelytörténeti kiállítást” áprilisban tartottuk meg. Még számunkra is akadtak olyan momentumok, amiken meglepődtünk, és jó érzéssel töltött el bennünket, hogy az alapítástól kezdve milyen nagy, és elsősorban pozitív változásokon mentünk keresztül.
 
Május végén gyermek napoztunk a Bujtosi- tónál, nagyon sokan látogatták meg sátorunkat és érdeklődtek munkásságunk felől. Ez azért is pozitív, mivel Alapítványunk nagy hangsúlyt fektet a felnövekvő generáció szemléletformálására. Szeretnénk, hogy az új nemzedék már korrektebben, gondosabban, felelősségteljesen tartson háziállatot. Ezen a vonalon tovább haladva tartottuk meg a Tanévzáró kutyapartinkat, a Futurobi Játszóháznál. Kellemes, napsütéses napot töltöttünk együtt önkénteseinkkel, fellépőinkkel, a kilátogatókkal. Örökbefogadó nappal kötöttük össze ezt a rendezvényt, ami során 5 kutyusunk új gazdára is talált a helyszínen!
 
A nyár folyamán 2 hetes kurzusban megtartottuk az Állatbarát Napközinket, ahol 28 gyermek érezte nagyon jól magát. Többen közülük önkéntesként továbbra is Alapítványunk munkáját segítik.
 
Pályázatok keretein belül nagyon sok programot szerveztünk, legfőképpen önkéntes bázisunknak. A nyáron tartottuk meg első ízben, de nem utoljára önkéntes napunkat, ahol játékosan, baráti légkörben tölthettek el közösen fiatal önkénteseink egy délutánt, mely során oktatást is tartottunk a részükre. ÉÁOP-os pályázat keretein belül fejlődött Állatotthonunk is, kenneljeink burkolatot kaptak, a csapadék és a szennyvíz elvezetést is megoldottuk, így állatkáink már nem fognak esős időben sem nyakik dagonyázni a sárban. Tanuljunk kutyául programunk is új helyet kapott, egy külön erre kialakított kiképző résszel bővült Állatotthonunk.
 
Nagyon sokan támogatták Alapítványunkat, van aki pénzzel és van aki kétkezi munkával. Ebben kiemelkedő segítőpartner volt a Nyíregyházi Tigers Amerikai Futtball csapata. Velük nem egy rendezvényünkön is találkozhattatok, valamint a 2014-es falinaptárunk aktív szereplői is :) .
 
Szeptemberben megtudtuk, hogy mennyien támogatták állatmentő munkánkat, hiszen értesítést kaptunk a felajánlott SZJA 1 %-ról. Az összeg közel 17 millió forintot jelentett. Nagyon hálásak vagyunk! Elérkezett az Alapítvány életének egyik legnagyobb, már hagyományként megszervezett eseménye, a Fesztivál az Állatokért. Sokan gyűltünk össze kutyáinkkal a Bujtosi -tó partján, hogy egy kellemes, jó hangulatú napot töltsünk együtt. Az idei évben ezen rendezvényt összekötöttük az Állatok Világnapjával, és igyekeztünk minél több embert megszólítani, hogy felelősen gondoskodjanak négylábú, kétlábú, vagy csúszó-mászó kedvenceikről. Október közepén egyedülálló kezdeményezéssel keresett meg bennünket a nyíregyházi Korzó. Örökbefogadó napot tartottunk a Bevásárlóközpontban. Mindenki szabadon bejöhetett kedvencével, és részt vehetett szépségversenyünkön. Kiállításra kerültek azon pályaművek, amit a helyi általános iskolások körében hirdettünk, „Én és a kedvencem” témakörben.
Rengeteg olyan történetről számoltunk be, melyek a mentett kutyáinkról, macskáinkról szóltak. A legkirívóbb, legszörnyűbb esetek nagy visszhangot váltottak ki az állatbarátok körében. Azóta is folyamatosan hírt adunk egy-egy mentvényünk fejlődéséről, életének pillanatiról.
 
December 1-jén elindítottuk az Adj egy tárgyat az állatokért programunkat, amit december 30-án zártunk le. Két helyszínen fogadtuk a felajánlásokat és a vásárlókat. Az így befolyt összeget az Állatotthonban élő kutyák és macskák gyógykezelésére és élelmezésére fordítjuk majd.
 
December 14-én megtartottuk az idei Állatok Karácsonyát, amikor nagyon-nagyon sokan kilátogattak hozzánk, és rengeteg adományt ajánlottak fel lakóink részére! Véleményünk szerint ez volt az elmúlt 13 év egyik legjobb karácsonya! Hálásak vagyunk érte!
 
Nem feledkezhetünk meg német társszervezetünk, a Hand und Pfote munkásságáról és segítségéről. 2013-ban több, mint 200 kutyánk talált új gazdára külhonban! Nélkülük nem tudnánk segíteni a többi, árván maradt, kidobott, vagy balesetes, utcán élő állaton!
 
Összefoglalva nagyon sok új emberrel találkoztunk, nagyon sok új segítő kézzel lettünk gazdagabbak. Egy év alatt közel 800 állaton tudtunk segíteni, de még mindig szélmalomharcnak tűnik a jelenlegi magyar állatvédelmi helyzet. Harc, mert amíg az emberekben nem tudatosul, hogy egy kutya és egy macska is érző lélekkel rendelkezik, és ugyanúgy szenvednek, mint az emberek, addig a mi dolgunk, a miénk és az állatbarátoké, hogy megvédjük jogaikat, hogy harcoljunk egy szebb jövőért, ahol már nem tárgyként tekintenek kedvenceinkre!
Köszönjük, hogy velünk voltatok 2013-ban, reméljük, hogy 2014-ben sem lesz ez másképp!
 
Minden fontosabb hírről elolvashatjátok tudósításainkat a www.allatbarat.com weboldalunkon. És természetesen a jelenleg gazdára váró állataink is a kattintásotokra és segítségetekre várnak honlapunkon!