Érkerti Állatfesztivál Nyíregyházán

Az Állatbarát Alapítvány Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzattól, mint Közvetítő Szervezettől az ÉAOP-5.1.1./B-09-2f-2012-0001 „Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása” című projekt keretében meghirdetett Programlap - Érkert (0001) kódszámú program/rendezvény megvalósítására benyújtott „Együtt egy állatbarát lakótelepért”, című pályázat keretében 2.8 millió forint uniós támogatásban részesült.

  A pályázati támogatásból az Állatbarát Alapítvány a lakótelepen élő helyi lakosság állattartási - kultúrájának javítását,  - ismereteinek fejlesztését célozza meg, csökkentve ezzel a nem megfelelő állattartásból adódó konfliktushelyzetek kialakulását.

A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány céljai közé tartozik a felelős állattartás terjesztése és fenntarthatósága. Ennek érdekében komplex módon segíti az Érkert lakóit. Az iskoláskorúakat szemléletformáló előadások megtartásával ismertetjük meg a helyes állattartás módjával, míg a felnőttek a lakossági fórumokon bővíthetik ismereteiket. 

 

 

Az ingyenes állattartási tanácsadás segít megelőzni a különböző egészségügyi veszélyhelyzeteket, míg a kutyafuttatón megtartandó foglalkozásokon az állatok irányításáról, szocializációjáról szerezhetnek gyakorlati ismereteket. A program megvalósítása során 50, a lakótelepen élő kutya díjmentes oltása és chippelése történik meg. Az „Érkerti Állatfesztiválon” színvonalas szakmai és szórakoztató programokkal hívják fel a figyelmet az állatvédők a felelősségteljes állattartás fontosságára. A Bol-Dog.hu Egyedi Kutyás Ajándéktárgyak is meghívást kapott erre a remek rendezvényre.

 

További információ kérhető:
Állatbarát Alapítvány, 4400 Nyíregyháza, Csatorna utca 2.
Telefonszám: 42/727-736
E-mail: allatbarat@allatbarat.com