Nyíregyházára érkezik a Coca-Cola Karácsonyi Karaván

Az adventi időszakban ismét országjáró körútra indul a legendás Coca-Cola Karácsonyi Karaván, hogy minél több helyre elvigye a karácsony varázsát. A karaván első állomása Nyíregyháza – Szabadság tér. Az érdeklődők találkozhatnak Takács Nikolas-szal, a Magyar Vöröskereszt önkéntesei pedig adományokat gyűjtenek.

 
A Coca-Cola Karácsonyi Karaván december 6-án indul el országjáró körútjára, és összesen tizennégy helyszínre látogat el országszerte.
 
Az adventi készülődés jegyében kézműves alkotóház várja az érdeklődőket, emellett a Mintapinty társulat (műsorkezdés: 17 óra 30 perckor) vidám programmal készül a fiatalabb korosztály számára. A karaván színpadán igazi karácsonyi dallamok is felcsendülnek, hiszen Takács Nikolas adventi élőkoncerttel (műsorkezdés: 19 órakor) várja az ünnepi hangulatra vágyó nyíregyháziakat. A koncerten, a közismert karácsonyi énekek mellett felcsendül a Boldoggá tenni című Takács Nikolas dal is, amely az idei karácsonyi Coca-Cola reklámfilmben is hallható.*
 
A Coca-Cola-val most bárki könnyedén örömet szerezhet egy ismerős vagy ismeretlen helybeli lakosnak egy karácsonyi üzenet vagy jókívánság küldésével. Hogyan lehetséges ez? A karavánnál „feladott” 100 karácsonyi üzenetből és az üzenet küldőinek fényképéből egy montázs készül, amelyet Nyíregyházán a Kossuth utcában helyeznek ki építési háló formájában.
 
A Magyar Vöröskereszt önkéntesei idén is a Coca-Cola Karácsonyi Karavánnal tartanak, adományként elsősorban tartós élelmiszereket, játékot és pénzbeli felajánlásokat várnak, amelyet a rászorulókhoz juttatnak el. Emellett a Coca-Cola Magyarország a karitatív szervezet segítségével mind a tizennégy helyszínen, köztük Nyíregyházán is tíz rászoruló helyi családnak ad át karácsonyi ajándékcsomagot.
 
Nyíregyházán a Szabadság téren december 6-án, szombaton 16 óra és 19:30 között látogatható a Coca-Cola Karácsonyi Karaván.