A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara születésnapját ünnepli

2014. december 11-én kerül sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fennállásának 20. éves évfordulójára, mely alkalomból számítunk minden olyan vállalkozás, szervezet vezetőjének megjelenésére, akik a kamara történetében munkásságukkal, támogatásukkal hozzájárultak sikereinkhez.

Az ünnepélyes évforduló helyszíne: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Kezdési időpont: 2014. december 11. 17.30 óra.
 
A program során a köszöntőbeszédeket követően a meghívottak a Hair című musicalt tekintik meg, a színház művészeinek elődásában.
 
Az eseményt megtiszteli részvételével Dr. Seszták Miklós, Nemzeti Fejlesztési Miniszter Úr, Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöke. is