Egyesek egyszer, kettesek kétszer kerülték a Balatont

Egyesek egyszer, kettesek kétszer kerülték a Balatont A nyíregyházi Zöld Kerék Alapítvány szervezésében 3. alkalommal bringáztuk körbe a ​magyar tengert​, ​csatlakozva  a Spirit of Balaton programhoz.  Az esemény célja ​ hogy​  24 órán belül kerékpárral megkerülni a Balatont​, ami 210 km-es utat jelent.  Lelkes, és népes csapattal vágtunk neki a távnak 2015. 07. 04-én. 

A résztvevők között a legidősebb 63 éves volt, ami a teljesítményen egyáltalán nem rontott, érdekesség képen megemlítem, hogy Berkeszi Zsolt (Túrabringás) Szatmárnémetiből jött, hogy velünk tartson.

A hosszú és erőt próbáló távon a csapat mindvégig összetartott, minden élményt közösen éltünk meg.  A rekkenő forróságot, a dombokkal teli északi partot, mártózást a hűsítő vízben. Vidám hangulatban, egymásra odafigyelve, kölcsönösen biztatva, mindenki sikeresen célba ért 18 óra 40 perc alatt. Nagyszerű teljesítmény egy nagyszerű csapattól.

Kiváló bizonyíték ez az eredmény arra, hogy az akaraterő és a csapat szellem segítségével milyen nagy tettekre vagyunk képesek.

 

 

Egyesek egyszer, kettesek kétszer kerülték a Balatont  Egyesek egyszer, kettesek kétszer kerülték a Balatont

A csapat tagjai: Bagdi István, Berkeszi Zsolt, Brekk László, Dér ​Mónika, Dobos Barna, Ficzera Erika, Gincsai Miklós, Harászi Enikő, Hidasi János, Kerek Lajos Ferenc, Kovács Ilona Klára, Madics Brigitta, Nagy Bence, Nagy Imre, Nándoriné Éva, Nándori Tamás, Posta Róbert, Ujlaky Gábor, Semperger Ágnes, Szórádi Andrea, Tóth Norbert, Virág Evelin.

Külön kiemelném másik társunkat, Kőműves Bélát és  Péter Tibort akik,  24 órán belül kétszer tekerték körbe a Balatont.
A nagy kaland után egy kis pihenőt tartunk és 2015. 07. 25-én Hajdúnánásra bringázunk.

Harászi Enikő túravezető