"Szomszédoló" Olvasótábor

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően ebben az évben is megrendezi SZOMSZÉDOLÓ Olvasótáborát.

A hátrányos helyzetű résztvevők többsége megyénk kistelepüléséről érkezik, ezért mindannyian ingyenesen vehetnek részt a július 20-25 között megvalósuló tematikus táborban.

A programok között csillagászat, drámajáték, túra, zenei és irodalmi foglalkozás, valamint többféle kézműves technika kipróbálása szerepel. A gyerekek találkozhatnak Nyulász Péter íróval is, aki 2012-ben Helka című regényével elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat.

A szervezők elképzelése az, hogy a 22 fős 11-14 éves gyermekek csoportjából egy vidám, egymást segítő, összetartó kis közösség alakuljon; megismerjék megyénk irodalmi és művészettörténeti emlékeit, hagyományait.