Sikerekben gazdag volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Filmszemle
Az immár hagyományos, az utóbbi fél évtizedben egyedül a NYÍRI AFK Egyesület által minden páratlan évben megrendezésre kerülő megyei (amatőr és független) filmes szemle idén különösen sok sikert hozott.
Tormássi Géza önkormányzati képviselő a filmszemle megnyitóján csodálkozását fejezte ki, hogy a borongós idő ellenére 38-an (jelenléti ív szerint!) voltak kíváncsiak a műsorra, amelynek színvonala olyannyira meglepte, hogy azonnal javasolta az amatőr kifejezés elhagyását az eseménnyel kapcsolatban. A rendezvénynek helyszínt biztosító Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója, Mészáros Szilárd pedig örömét fejezte ki, hogy a NYÍRI AFK-t régóta ismerve töretlen lelkesedést és alkotókedvet lát a csapatban.
A filmszemle kísérőrendezvénye Severa Ágnes éneklése volt, majd Révész Géza Krúdy inspirálta fotóit nézhettük meg, ezután pedig az Irodalmi Kávéház Magazin bemutatkozása következett Vajdics Krisztina és Radnó György).
A filmszemle főbb díjazottjai: FŐDÍJ: Petrusák János-Csordás László: A TETT. (1990-ben, a rendszerváltás pillanataiban játszódó krimi-vígjáték); I. DÍJ: Csordás László: TÚR-TÚRA (dokumentumfilm); II. DÍJ: Petrusák János-Bálint Pál: TEGNAP A MÁBAN (ismeretterjesztő film a füzérradványi Károlyi-kastély parkjának újjászületéséről); III. DÍJ: Papp Andrea: ÉLET A PALACKBAN (3014-ben játszódó fikciós film).
Ezeket az alkotásokat az egyesület be szeretné mutatni a Móricz Zsigmond Könyvtárban is, illetőleg a reményeink szerint bemutathatja majd a NYTV és/vagy a KÖLCSEY TV is.
Petrusák János
Nyíri ÁFK elnök