XIV. Szabolcs Kupa

2016-ban 14.alkalommal tehették próbára tudásukat tanulók és profik és második alkalommal a mesterek is a Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász Kozmetikus, műkörömdíszítő és –építő versenyen.
 

142 szépségipari szakember 164 nevezését regisztrálta a szervező, a Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, akik 13 versenyszámban, melyen belül felnőtt, tanuló és mester kategóriákban mérhették össze tudásukat a nemzetközi mezőnyben. A versenyszámok zsűritagjainak nem volt könnyű dolga, mert a haj, köröm és smink kreációk rendkívül magas szakmai tudásról és kreativitásról tettek tanúbizonyságot. A fodrász versenyszámok zsűritagjai között a hazai fodrászvilág nagyjai is szerepet kaptak, világ – és európabajnokok nézték kritikus szemmel a kész műveket.

A nagyközönség részéről komoly érdeklődés övezte a nemes versengést, közel 800 érdeklődő fordult meg a nap folyamán a Váci Mihály Kulturális Központ küzdőtérré vált helyiségeiben. A szakmai versenyen több általános iskolai pályaválasztás előtt álló osztállyal is találkozhattak a megjelentek, akik számára az esemény speciális pályaorientációs tájékoztató célját is szolgálta. A versenyen új termékekkel, szolgáltatásokkal is megismerkedhettek a szakmabeliek, akik számára egész napos kedvezményes vásár járult hozzá a nap teljessé tételéhez. A díjátadón igen felfokozott hangulatban vették át a megérdemelt elismeréseket, a szakmai támogatók jóvoltából pedig több mint egymillió forint összértékű különdíj talált gazdára.

A nagyközönség számára számos bemutatót tartottak, melyeken az aktuális trendekről, divatirányzatokról tájékozódhattak a szépségipari szakma szinte minden területét érintve. Az eredményhirdetésre várakozókat a MOSZI fantasztikus fodrászbemutatója kápráztatta el olyan frizurákkal, melyekkel az utcán ugyan nem találkozhatunk, de a készítő szakemberek képzeletének és kreativitásának határtalan lehetőségeit mutatták meg.

 

KÉPEK!

Helyezettek a Szabolcs Kupa 2016. versenyen

Fodrászat:

Férfi tanuló – klasszikus hajszárítás – Angol vagy Hindenburg

1. Boldis Boglárka, Budapest

2. Papp Anett, Orosháza

3. Varró Klaudia, Budapest

4. Popovics Gergeyl, Kistarcsa

5. Bulla Violetta, Pitvaros

6. Kocsis Barbara, Budapest

7. Kiss Cintia, Budapest

8. Wajandt Barnabás Mátyás

Szabad Kategória – Női trend hajvágás

1. Pasku Dávid, Budapest

2. Budai Barbara, Érd

3. Kosztin Norbert Krisztián, Budapest

Szabad Kategória – Női trend hajvágás, mester kategória

1. Kászonyi Gergely, Érd

2. Zátrok Zsanett, Budapest

3. Berendi Kitti, Budapest

4. Berendi Henrik, Budapest

Női tanuló „Vízmarcell” egész fejen

1. Janics Brigitta, Budapest

2. Patkás Rebeka, Békéscsaba

3. Szima Viktória, Budapest

4. Bulla Violetta, Pitvaros

5. Molnár-Parókai Tímea, Budapest

6. Kiss Lilla, Budapest

7. Gyeraj Dóra, Érd

8. Márki Ágnes, Dévaványa

9. Wajand Barnabás Mátyás, Marcali

10. Unger Edina,  Érd

Női tanuló  fonás – a jövő frizurája

1. Popovics Gergely, Kistarcsa

2. Oláh Petra Ibolya, Hódmezővásárhely

3. Vasas Enikő, Bekecs

Női tanuló – estélyi fonás

1. Gönczi Orsolya, Dévaványa

2. Szarvas Ildikó, Kazincbarcika

3. Monoki Vivien, Dévaványa

4. Papp Anett, Orosháza

5. Szekeres Anita Renáta, Földeák

6. Kozsurek Angéla, Sárospatak

7. Bori Emese, Debrecen

8. Zámba Zsanett, Mátészalka

9. Lévai Katalin, Ukrajna

10. Kolveg Alexandra, Nyírjákó

Női tanuló – Nappali frizura

1. Kővágó Katalin, Maroslele

2. Bulla Violetta, Pitvaros

3. Hülvely Zita, Dévaványa

4. Baracsi Nikoletta, Miskolc

Férfi felnőtt – Trend Hajvágás

1. Kocsis Barbara, Budapest

2. Boldis Boglárka, Budapest

3. Varró Klaudia, Budapest

4. Fucskó Gábor, Nyíregyháza

5. Horváthné Bacsi Zsuzsanna, Rakamaz

Farsangi konty – felnőtt

1. Budai Barbara, Érd

2. Leidli Loretta, Budapest

3. Varsádi Attila, Érd

4. Lévai Katalin, Ukrajna

5. Rozsályi Zsanett, Nyíregyháza

Farsangi konty – mester

1. Berendi Henrik, Budapest

2. Zátrok Zsanett, Budapest

3. Berendi Kitti, Budapest

4. Kászonyi Gergely, Érd

5. Szőke Szabolcs, Budapest

Farsangi konty – tanuló

1. Nagy Zoltán, Budapest

2. Nagy Vivien, Budapest

3. Molnár-Parókai Tímea, Budapest

4. Patkás Rebeka, Békéscsaba

5. Tőrös Zoltán Károly, Mátészalka

6. Bihari Csenge, Budapest

7. Kovács Alexandra, Békéscsaba

8. Miklósiné Paluch Judit, Polgár

9. Kolveg Alexandra, Békéscsaba

Női – full fashion mester

1. Kászonyi Gergely, Érd

2. Berendi Henrik, Budapest

3. Zátrok Zsanett, Budapest

4. Berendi Kitti, Budapest

Női – full fashion

1. Pasku Dávid, Budapest

2. Leidli Loretta, Budapest

3. Molnár-Parokai Tímea, Budapest

Férfi – Full Fashion

1. Kocsis Barbara, Budapest

2. Wajandt Barnabás Mátyás, Marcali

3. Boldis Boglárka, Budapest

Trend fotó 2016.

Konty

1. Marján Szabolcs, Nyíregyháza

2. Kruseczki Emese, Miskolc

Műkörömépítő és Díszítő

Műkörömdíszítő felnőtt– Titokzatos Velence

1. Borbély Tímea, Szigetszentmiklós

2. Illés Fanni, Szigetszentmiklós

3. Bimba Tímea, Debrecen

4. Pintér Mária, Kisvárda

Műkörömépítő – tanuló zselé

1. Balogh Boglárka, Szakoly

2. Faragó Gréta, Tiszapalkonya

3. Bimba Nikoletta, Debrecen

4. Szilágyi Andrea, Hajdúböszörmény

5. Zsatku Zsanett, Mátészalka

6. Oláh Kinga Roxána, Tarcal

7. Félegyháziné Sólyom Fanni Cintia, Debrecen

8. Pintér Mária, Kisvárda

9. Molnár Andrea, Hajdúhadház

10. Szoboszlai Bianka, Debrecen

Műkörömépítő – felnőtt zselé

1. Haller Melinda, Szigetszentmiklós

2. Mezei Edina, Budapest

3. Hubi Zsoltné, Bódvaszilas

4. Misák Tünde, Debrecen

5. Kiss Karolina, Nyíregyháza

6. Dudás-Tara Enikő, Kisvárda

7. Tompa Viktória, Nyíregyháza

8. Horváth Márta, Budapest

3D Média – Rio Szelleme

1. Tőkés Lilla, Karcag

2. Daragó Gréta, Tiszapalkonya

3. Sikari Edina, Dabas

4. Burai Melinda, Debrecen

5. Aszódi Mónika, Téglás

6. Molnár Andrea, Hajdúhadház

Kozmetika

Kozmetika I. évfolyamos tanuló – nappali kikészítés hordható smink

1. Kóczon Fanni, Nyíregyháza

2. Török Sára, Nyíregyháza,

3. Tarcsa Fruzsina, Nyíregyháza

4. Papp Szilvia, Nyíregyháza

5. Csonk Regina, Tiszadob

6. Koncz Zsuzsa, Nyíregyháza,

7. Iski Katalin Vanda, Nyíregyháza

8. Rezes Rafaela, Nyíregyháza

9. Lakatos Eszter, Kisvárda

10. Révész Henrietta, Kisvárda

Kozmetika II. évfolyamos tanuló – alkalmi smink –Cosmo Girl

1. Kunstár Alexandra, Kondoros

2. Sárfalvy Petra Regina, Békéscsaba

3. Kovács Zsuzsanna, Békéscsaba

4. Kovács Renáta, Debrecen

5. Adonyi Vivien, Debrecen

6. Szabó Cintia,Debrecen

7. Riszula Fanni, Nyíregyháza

8. Dolha Elizabett, Nyíregyháza

9. Tímár Vanda,  Debrecen

10. Tóth Dóra, Balkány

Kozmetika felnőtt alkalmi smink – Cosmo Girl

1. Benedek Levente, Érd

2. Gál Hajnalka, Budapest

3. Farkas Viktória, Budapest

4. Szabó Nóra, Vámospércs

5. Helmeczi Dominika, Nyíregyháza

Felnőtt fantáziasmink – Hola Rio

1. Berczeli Szilvia, Üröm

2. Kovács Zsuzsanna, Békéscsaba

3. Asztalos Zsanett,

4. Krusóczki Adelin,

5. Illésné Pankotai Anita, Debrecen

6. Benedek Levente, Érd

7. Sőrésné Kádas Erika, Nyíregyháza

8. Szabó Nóra, Vámospércs

Trend fotó

1. Dominique Roberts, Budapest

2. Farkas Viktória, Budapest

3. Magera Viktória, Sóstóhegy

4. Gál Hajnalka, Budapest