Faültetés a VIDOR ligetben

VIDOR liget, mert kell egy hely, ahol megállhatunk egy kicsit emlékezni közös dolgainkra, feledhetetlen pillanatokra, és főleg barátainkra, akik sokat tettek a Fesztiválért, azért, hogy önfeledten tudjunk VIDOR-ogni, de szomorúságunkra, már nem lehetnek közöttünk.

Nyíregyháza jóvoltából a Fesztivál kap egy szép területet a Bujtosi-tó északnyugati oldalán, ahol hagyományteremtő szándékkal az idén először elültetjük az első fákat volt kollégáinkra, barátainkra és szép percekre emlékezve a csatlakozni kívánó, ide érkező társulatokkal, fellépő együttesekkel, mindenkivel együtt, akiknek fontos a mosoly.
 
Az ünnepélyes faültetés időpontja: 2016. augusztus 30. 16 óra
A Bujtosi- tó északi részén, a gyorsétterem mögötti részen.