Gyerekekkel „telt meg” a Gúthi-erdő

Egymást váltották a gyerekek az utóbbi napokban a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetében. Hétfőn óvodások látogattak el hozzánk: a debreceni Nagyerdei Óvoda Nyuszi csoportja töltött el egy délelőttöt az erdészetnél.

A kicsik két csoportban, lovaskocsival bejárták a Gúthi-erdőt, hogy megtapasztalják, milyen a dámszarvasok hangja barcogás idején. Emellett terméseket, leveleket gyűjtöttek és ismerkedtek az erdészek munkájával. A négyéves apróságok nagyon jól érezték magukat, a programot ebéd zárta.    

Gúthon már hagyomány, hogy októberben barcogótábort szervezünk a természetvédelem, valamint az erdő- és vadgazdálkodás iránt érdeklődő diákok számára. Már hatodik alkalommal bonyolítottuk le a rendezvényt. A hétvégi, kétnapos program mintegy kéttucat gyerek részvételével zajlott - ők négy környékbeli településről, Nyíradonyból, Nyíracsádról, Nyírlugosról és Nyírmártonfalváról érkeztek. Az érdeklődésről mindent elmond, hogy néhányan a közösségi oldalunkon kerestek meg minket azzal, hogy szeretnének részt venni a táborban. A gyerekek az erdészet munkatársai irányításával bepillantást nyertek az itt folyó munkába. A vadgazdálkodásról, a vadászati hagyományokról „tanultak”, trófeákat tanulmányoztak és természetesen az ő programjukból sem hiányozhatott a dámbarcogás hallgatása – foglalta össze Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.