A Máltai Szeretetszolgálat intézményei egyetlen hajléktalan embert sem utasítanak el

 November első napjától megerősített szolgálattal működik és több ideiglenesen megnyitott menedékhelyen fogadja az utcán élő embereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A téli időszak legfontosabb feladata, hogy senki ne fagyjon meg közterületen, de közben a hajléktalan embereket életük újrakezdésében segítő programok is folytatódnak.

November elsején kezdődik és várhatóan április végéig tart a téli kiemelt időszak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan ellátó intézményeiben, melyek Budapesten akár ötszáz embert is képesek befogadni éjszakánként. Az utcán élőket a főváros különböző pontjain hat nappali melegedőben és három éjjeli menedékhelyen várják. A hidegben időszakos éjjeli menedékhelyet nyit a budai oldalon a Szeretetszolgálat, ha pedig az is megtelne, szükség szerint a szervezet országos központját is megnyitják a hajléktalan emberek előtt.

A máltai szervezet Budapesten kilenc utcai gondozószolgálatot működtet, ezek elsősorban a budai utcákat, parkokat, kapualjakat járják sorra, és az intézményi ellátást elutasító, a hidegben is kint maradó hajléktalan emberekről gondoskodnak. November közepétől minden nap útjára indul a Szeretetszolgálat teajárata, melyen szociális munkás felügyelete mellett már évek óta középiskolás diákok visznek forró teát és szendvicseket az utcán élőknek. A teajárat és a Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője azokat a helyszíneket járja sorra, ahová a közterületeken maradó hajléktalan emberek éjjelente visszahúzódnak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálata reggel nyolctól éjjel két óráig fogadja a lakossági bejelentéseket a 061 338 41 86/2 telefonszámon, és a földön fekvő, kihűléssel fenyegetett emberekért krízisautót küld a helyszínre.

A Máltai Szeretetszolgálat az ország számos városában több száz hajléktalan ember elhelyezéséről gondoskodik, nagyobb intézményeket tart fenn többek között Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Veszprémben és Pécsett is.

A téli krízisidőszakban az ellátás elsődleges célja, hogy senki ne hűljön ki az utcákon. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei senkit nem utasítanak el férőhelyhiány miatt. Télen folytatódnak a korábbi években megszokott étel és ruhaosztások, szükség esetén nagyobb létszámmal működnek a kórházból elbocsátott hajléktalan betegeket fogadó lábadozók, felkészült a nagyobb forgalomra a Szeretetszolgálat Batthyány téri, hajléktalanokat ellátó egészségügyi központja is.

A Máltai Szeretetszolgálat álláspontja szerint az utca senkinek nem lehet otthona. Bár a következő időszakban a kihűlés veszélyének kitett emberek biztonságba helyezése a legfontosabb feladat, télen is folytatódnak a különböző rehabilitációs programok, melyek során számos hajléktalan ember kap segítséget élete újrakezdéséhez, a munkába álláshoz és önálló életvitelének megteremtéséhez.