Látogatás a tiszadobi Andrássy Kastélyba

Látogatás a tiszadobi Andrássy Kastélyba A Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület egynapos kirándulást szervez Tiszadobra. A program része a felújított Andrássy Kastély megtekintése.
A kirándulások három választható változatban egyedi igények szerint kérhetők.

Általános Tájékoztató
Az egy napos tiszadobi
Andrássy kastély
látogatására
és programjaira

(egyesületek, alapítványok, baráti társaságok, vállalkozások, nagyobb létszámot foglalkoztató cégek, intézmények, stb.számára!)

 

 

 

1Látogatás a tiszadobi Andrássy Kastélyba. Kirándulásunk tervezetét A-B-C választási lehetőséggel állítottuk össze.
2. A kiránduláson résztvevők kéréseit, elvárásait maximálisan szeretnénk kielégíteni, ezért több alternatívát és választási lehetőséget javaslunk.
3. Az indulás gyülekező helye lehet általunk is meghatározott, de a résztvevők is javasolhatják a gyülekezési helyet az indulási időponttal egyetemben.
4. A szállítóeszközt (buszt) tudjuk mi is biztosítani, de a megrendelő is gondoskodhat a kijuttatás lehetőségéről. – Ezek miatt a körülmények miatt is készítettük el A-B-C variánsban a kirándulásunk tervezetét, hogy mindenki úgy kalkulálhasson a részvételi lehetőség költségeivel, ami számára a legkedvezőbb. Ezért van szükség az előzetes programegyeztetésre.
5. 40-50 fős csoportokra kalkulálunk az utaztatás vonatkozásában, de 15 fő/től-50 fő/ig bezáróan tudjuk a mellékelt programjainkat biztosítani. Nyilván az egy főre eső szállítási költség annál kevesebb, ha minél magasabb a résztvevők létszáma.(Amennyiben a jelzett létszám nem állna össze, úgy családtagokkal, gyerekekkel is ki lehet egészíteni!)
6. A program előzetes egyeztetése után az étkeztetést is rugalmasan tudjuk megoldani, megoldatni.(Menüt, egyedi megrendelést, de vendéglátó ipari szolgáltatást is tudunk biztosíttatni.)
Látogatás a tiszadobi Andrássy Kastélyba7. A közölt programokat is szintén előre egyeztetetten és jóváhagyottan rugalmasan állítjuk össze a megrendelő igényének megfelelően.
8. A programjaink összeállításában a kastélyban hivatásos idegenvezetők, majd a Tiszadob egyéb nevezetességeit szintén hivatásos idegenvezető látja el.
9. Minden csoportunknál az egyedi kéréseket és elvárásokat az előzetes egyeztetéseknek megfelelően teljesíteni tudjuk!
10. A kirándulás tényleges költségei az alábbiakból tevődnek össze: utazási költség, élelmezési költség, kastélylátogatási költség és egyéb egyeztetett további költségek.

 

Természetesen minden felmerülő költségről elszámolásra alkalmas számlát biztosítunk!

 

Várható és bekerülési költségek

 

Utazási költség:       Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően.
Élelmezési költség: 1.200.-Ft-tól 3.000.-Ft-ig, függően attól, hogy milyen elvárásokat és igényeket kell kielégíteni a megrendelő részére.

Kastély idegenvezetői és belépői árak:
                        -felnőtt látogató: 1.000.-Ft
                        -nyugdíjas és diák: 500.-Ft
                        -csoportos: 800.-Ft(15 fő felett)
Ingyenes:       70 év felett, 6 év alatt, valamint minden igazolhatóan pedagógus látogató.

 

A javasolt programok 2017. augusztus 1-től-november 15-ig
vehetők igénybe!

 

Jelentkezési lehetőség a mellékelt programokra:
                 Stick Gyula, Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület alapító-elnök
                 Hajzer Andrea (Andy), Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület-titkár

Telefon elérhetőségek:      Stick Gyula                  +3630/561-7160
                                           Hajzer Andrea (Andy) +3620/618-0124
E-mail elérhetőségek:       vaciegyesulet@gmail.com  stickgyula@gmail.com
Személyes egyeztetéshez:  Nyírségi Civil Ház, 4400. Nyíregyháza Városmajor u. 2.sz. I/34. iroda.
                                          (időpont egyeztetéssel)

A mellékelt programok reményeink szerint elnyerték tetszésüket, így bizakodunk, hogy a felajánlott lehetőségek programjait kiválasztva egy kellemes napot tölthetnek el Tiszadobon, e csodálatos természetvédelmi tájon, az élő Tisza és a Holt-Tisza ölelésében lévő Andrássy kastélyban és környékén.

 

Látogatás a tiszadobi Andrássy Kastélyba

                                                                                       Stick Gyula
                                                               Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület
                                                                                     alapító-elnök
                                                                    a programok összeállítója és vezetője

 

A részletes programlehetőségek:

 

"A" változat

Kirándulás Tiszadobra az Andrássy kastélyba
(egyeztetett napra)

Indulási hely és időpont: Az egyeztetésnek megfelelően!
Az általunk javasolt időpont: 8.30 órakor.
Maximum létszám: 40-50 fő között.
Szállítóeszköz: Egyeztetésnek megfelelően!
Napi program: 8.30-tól kezdődően, várhatóan 17.00 órai befejezéssel.
Érkezés: A Tiszalöki Vízi Erőmű látogatása szakmai idegenvezetéssel, majd ezt követően a csoport igényének megfelelően az Arborétum bejárása. (??)
Kb.:10.30-11.00 óra között megérkezés a tiszadobi Andrássy kastélyhoz.
Hivatásos idegenvezetők bemutatják a felújított és átalakított kastély nevezetességeit és ismertetik a kastély napjainkig történő történetét, történelmét.
Külön kérésre az 1946-2007-ig (61 év) a Gyermekváros, majd később Gyermekotthon történetének ismertetése.
Kb.: 13.00 óra körül ebéd biztosítása az egyeztetéseknek megfelelően, a helyszín előzetes ismertetésével. (Menü, vagy külön megrendelés.) Az esetleges üdítő és italfogyasztás egyedileg külön fizetendő!!
A délutáni program: 13.45-14.00 óra között kezdődik Tiszadob nevezetességeinek ismertetésével.
Idegenvezető: Oláhné Nagy Ágnes.
A sokrétű program lehetőségek megajánlásával szintén egyeztetésre kell, hogy kerüljön, mivel a Helytörténeti Gyűjtemények házán túl, Réti Mátyás tiszadobi festőművész Faluházban történő festményeiből bemutató, Tiszadob egyéb nevezetességei ismertetése: Tubus, Tisza Szabályozás Emlékművei, Ókenézi Vadász kastély, 1956-s forradalomban elhunyt tiszadobi áldozatok kopjafája, stb.
A délutáni programban többségi döntés alapján alakíthatjuk a programokat a kiránduló csoport tagjainak a többségi akarata szerint!
A programok befejezése után indulás Nyíregyházára, kb. 17.00 órakor, érkezés az indulási helyre!

 

"B" változat

Kirándulás Tiszadobra az Andrássy kastélyba
(egyeztetett napra)

Indulási hely és időpont: Az egyeztetésnek megfelelően!
Az általunk javasolt időpont: 8.30 órakor.
Maximum létszám: 40-50 fő között.
Szállítóeszköz: Egyeztetésnek megfelelően!
Napi program: 8.30-tól kezdődően, várhatóan 17.00 órai befejezéssel.
Érkezés: 9.30-10.00 óra között a tiszadobi Andrássy kastélyhoz.
Hivatásos idegenvezetők bemutatják a felújított és átalakított kastély nevezetességeit és ismertetik a kastély napjainkig történő történetét, történelmét.
Külön kérésre az 1946-2007-ig (61 év) a Gyermekváros, majd később Gyermekotthon történetének ismertetése.
Kb.: 13.00 óra körül ebéd biztosítása az egyeztetéseknek megfelelően, a helyszín előzetes ismertetésével. (Menü, vagy külön megrendelés.) A csoport döntése szerint az ebédet a Tiszadadai Öreg Halász Csárdában tudjuk biztosítani, egy eredeti tiszai halászlé és túrós csusza ajánlattal. Étlapról történő rendelés is lehetséges. esetleges üdítő és italfogyasztás egyedileg külön fizetendő!! Ezt a lehetőséget csak hétköznapi napokra tudjuk biztosíttatni!
A délutáni program: 14.00-14.30 óra között kezdődik Tiszadob nevezetességeinek ismertetésével.
Idegenvezető: Oláhné Nagy Ágnes.
A sokrétű program lehetőségek megajánlásával szintén egyeztetésre kell, hogy kerüljön, mivel a Helytörténeti Gyűjtemények házán túl, Réti Mátyás tiszadobi festőművész Faluházban történő festményeiből bemutató, Tiszadob egyéb nevezetességei ismertetése: Tubus, Tisza Szabályozás Emlékművei, Ókenézi Vadász kastély, 1956-s forradalomban elhunyt tiszadobi áldozatok kopjafája, stb. Kérésre egyéb további programokat is tudunk biztosítani!

A délutáni programban többségi döntés alapján alakíthatjuk a programokat a kiránduló csoport tagjainak a többségi akarata szerint!
A programok befejezése után indulás Nyíregyházára, kb. 17.00 órakor, érkezés az indulási helyre!

 

"C" változat

Kirándulás Tiszadobra az Andrássy kastélyba
(egyeztetett napra)

Indulási hely és időpont: Az egyeztetésnek megfelelően!
Az általunk javasolt időpont: 8.30 órakor.
Maximum létszám: 40-50 fő között.
Szállítóeszköz: Egyeztetésnek megfelelően!
Napi program: 8.30-tól kezdődően, várhatóan 17.00 órai befejezéssel.
Érkezés: 9.30-10.00 óra között a tiszadobi Andrássy kastélyhoz.
Hivatásos idegenvezetők bemutatják a felújított és átalakított kastély nevezetességeit és ismertetik a kastély napjainkig történő történetét, történelmét.
Külön kérésre az 1946-2007-ig (61 év) a Gyermekváros, majd később Gyermekotthon történetének ismertetése.
Kb.: 13.00 óra körül ebéd biztosítása az egyeztetéseknek megfelelően, a helyszín előzetes ismertetésével. (Menü, vagy külön megrendelés.)
A délutáni program: 14.00-14.30 óra között kezdődik Tiszadob nevezetességeinek ismertetésével.
Idegenvezető: Oláhné Nagy Ágnes.
A sokrétű program lehetőségek megajánlásával szintén egyeztetésre kell, hogy kerüljön, mivel a Helytörténeti Gyűjtemények házán túl, kiskastély látogatás – csak hétköznapokon -,
I.-II. Világháborús emlékművek, Tubus, Réti Mátyás Faluház, 1956-s forradalom áldozati kopjafa, stb. A látogatási sorrendet praktikai okokból az idegenvezető Oláhné Nagy Ágnes állítja össze! Kérésre természetesen egyéb további programokat is tudunk biztosítani. (Amennyiben a rendelkezésre álló idő lehetővé teszi!)
A délutáni programban többségi döntés alapján alakíthatjuk a programokat a kiránduló csoport tagjainak a többségi akarata szerint!
A programok befejezése után indulás Nyíregyházára, kb. 17.00 órakor, érkezés az indulási helyre!

 

Reméljük, hogy egy kellemes napot tudnak a kiránduláson résztvevők eltölteni!

Stick Gyula