Panyolafeszt örökségtúra
A XII. Határmenti Fesztivál, a Panyolafeszt (panyolafeszt.hu 2017. aug. 3-4-5.) egyik programjaként idén már második alkalommal hirdetnek nyílt kerékpártúrát – ezúttal a Középkori templomok útja szatmári részén (augusztus 5-én, szombaton).
Az SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és a keretein belül működő Europe Direct Tájékoztatási Központ idén már második alkalommal hirdet nyílt kerékpártúrát a XII. Határmenti Fesztivál, a Panyolafeszt egyik programjaként. Az egynapos túra Panyoláról indul és oda érkezik vissza, a táv könnyen teljesíthető. A túra ízelítő a Középkori templomok útja tematikus út örökségtúráiból.
A fesztivál helyszínétől most Szatmár felé vesszük az irányt, de csak Fehérgyarmat környékén maradunk. A szatmári kisváros középkori eredetű református temploma mellett megyünk el, majd a következő állomás Cégénydányád nemrég felújított kastélya és gyönyörű parkja. A klasszicista stílusú Kölcsey-Kende kúriát Kende Zsigmond építtette 1833-ban. A Szamos folyó partján lévő földszintes épület impozáns, különleges homlokzatkialakítással készült. Különlegessége a fehér faragott kőből épült főbejárata, valamint boltozatos megoldású előcsarnoka. Igazi kuriózuma azonban az Alföld egyik legszebbjeként számon tartott természetvédelmi oltalom alatt álló kastélyparkja, amelynek 1867-ben ültetett, mára legnagyobb óriásplatánfája törzsének kerülete közel öt méter. Az angol minta szerinti tájképi kert bővelkedik faritkaságokban. Ezután Gyügye felé fordulunk. Református temploma az ország egyik legszebb Árpád-kori temploma, ékes dísze a vidéknek, benne a Felső-Tisza-vidék népi építészetének páratlan gazdagságát fedezzük fel, melyet az Európai Unió Europa Nostra Díjjal ismert el. Szintén ezzel a díjjal büszkélkedhet Szamosújlak középkori eredetű református temploma, helyreállítása rendkívül jó színvonalon sikerült. Látogatóbarát fejlesztésének köszönhetően a falra vetített templomtörténet elevenedik meg. Különös példája a megmaradásnak a nagyszekeresi középkori református templom. Hiszen a Tisza, a Szamos vagy a Kraszna egyszerre oltalmazta és pusztította is a Felső-Tisza-vidéket. Azonban az állandó bel- és árvizek hatására a folyók ölelésében egy olyan lápvilág alakult ki, amely évszázadokon keresztül nyújtott menedéket a hol Ázsia, hol Európa felől érkező seregekkel szemben. Ez a momentum teszi igazán egyedivé a térség épített örökségét, hiszen az elszigeteltségben a középkor öröksége átvészelhette a vérzivataros időket. A középkori templomok sűrű láncolata, az Alföldön egyedülálló módon itt megmaradt aprófalvas tele¬pülésszerkezet ennek lenyomata. És ennek a lápvidéknek egyik utolsó lenyomatát láthatjuk a nagyszekeresi református templom – egyben a túra utolsó állomása - körül.
A túra szervezett idegenvezetés, túravezetés, valamint szerviz szolgáltatás biztosításával történik. A túrán való részvételhez a helyszínen (Panyolafeszt) is lehet kerékpárt bérelni.
Gyülekező: 2017. augusztus 05. (szombat) 7:30-tól a fesztiváltéren a
nagyszínpad előtt.
Indulás: 8.00 órakor
Útvonal: Panyola-Fehérgyarmat(13,7 km) – Cégénydányád (7,2 km) –
Gyügye (3 km) - Szamosújlak (1,7 km) - Nagyszekeres (7,7 km) –
Panyola (23,1 km)
A táv hossza: 56,4 km
Átlagsebesség: 18 km/h
(A Panyolafeszt szombat esti programjára visszaérkezik a csapat!)
Az örökségtúra állomásai:
- Fehérgyarmat, református templom
- Cégénydányád, Kölcsey-Kende-kúria
- Gyügye Europa Nostra Díjas temploma
- Nagyszekeres, református templom
- Szamosújlak, református templom
Költségek:
A túra önköltséges, a szervezők részvételi és szervezési díjat nem számolnak fel. A kastély belépődíja felnőtteknek 600, diákoknak 400 Ft. A templomokban perselypénzt lehet elhelyezni. A kerékpárbérlés költsége: 2000 Ft
Az első húsz jelentkező a fesztivál védjegyével ellátott pólót kap ajándékba!
Felszerelés:
A KRESZ előírásnak megfelelő kerékpár, amely két különálló működő fékkel van ellátva, elől fehér, hátul piros lámpával és fényvisszaverő prizmával, az első keréken két darab küllő prizmával, illetve csengővel van felszerelve.
Szükség lehet esővédő ruházatra, kerékpárjavító szerszámra, elsősegélycsomagra, láthatósági mellényre, kerékpáros kesztyűre, fejvédőre, tartalék belsőre, vízre.
Jelentkezés : 2017. augusztus 4-ig a dzs@szszbmfu.hu e-mail címen vagy a 30/466-5274-es telefonszámon vagy a helyszínen, indulás előtt.
További információk: www.panyolafeszt.hu www.templomut.hu www.szszbmfu.hu
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel, nem léphet fel. A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







