Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20 Az év ötödik örökségtúráját szervezi az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. – ezúttal is az Európai Informáiós Tájékoztató Központ közreműködésével. Cél most is az, hogy mind több turista megismerje a Középkori templomok útja program révén elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalóit. Ezúttal azonban ismét határátlépésre kerül sor, hiszen az örökségtúra a Felső-Tisza-vidék nyírségi területeinek felfedezésére indul.

A Nyírség történelmi főutcáján haladunk, monumentális emlékeket érintve. Közöttük a Mária kegyhelyek egyikét, Máriapócsot vagy Nyírbátor rangos történelmi helyeit, a barokk a gótika jellegzetes emlékeit. A frissen felújított Kállay-kúria és Wolkenstein-kastély Kállósemjénben állítja meg az utazót, Ófehértó római katolikus temploma Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik leglátványosabb temploma, amelynek középkori freskó- és reformációkori ornamentális falkép együttese pazar látványt nyújt.

 

A természeti látnivalók közül a Bátorligeti ősláp megtekintése fontos programja a túrának. Átlépve a határt Nagykároly az első állomás, a Partium legszebb kastélyára érdemes több időt szánni.

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20

Két felújított középkori emlék a gyülekezet nélküli, csomaközi és a Szatmár megye egyetlen falképét őrző berei templom után a Károlyi-család nyughelyére, Kaplonyba vezet az út. Ez az örökségtúra egy időutazás a művészetek történetében a gótika, a reneszánsz és a barokk világán át.

A kétnapos túra további információi: www.templomut.hu