VIDOR 2017 - 6. napi programok

  A VIDOR szerdai napján is 15:30-tól a Vidám Manók szórakoztatják a legkisebbbeket a Hősök terén, ahogy szombatig minden nap tenni fogják!
A Vidám Manók Együttes tagjai zenetanárokként, törekednek arra, hogy játékos módszerrel az előadás részévé varázsolják a kis-manókat. Ismert Gyermekdalokon át saját dalaik birodalmába is tehetünk velük egy kis utazást. Vidám, játszós, mókázós, éneklős interaktív műsoruk igazi kikapcsolódás a Gyermekeknek és a Gyermeklelkű Felnőtteknek.
 
A Jósa András Múzeumban szintén minden nap, nyitvatartási időben megtekinthető a FEJEDELMEINK "MESÉS" KINCSEI című tárlat. A kiállításon 16–17. századi erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló gyűjtemény tekinthető meg János Zsigmondtól Thököly Imre koráig.
 
 
 
16:30-tól a Nyíregyházi Zsidó Hitközség Zsinagógájában kerül sor Petrusák János víg monodrámájának, AZ UTOLSÓ UTÁNI SZÓ JOGÁN című darabnak az ősbemutatójára. 
PetrusakJanosNyíregyházi író, nyíregyházi előadóművész a Nyíregyházi Zsinagógában, a nyíregyházi Vidoron, ősbemutatón a nyíregyházi közönség által is szeretett Rejtő Jenő életéről, intimitásairól és művészetéről hallhat, persze sok humorral, hiszen Rejtőről van szó! Egy Nagy Égi Zárt (irodalmi) Tárgyaláson vagyunk, ahová az ítészek Rejtő Jenő szellemét idézik meg. És ő jön, hiszen itt él közöttünk, bennünk, fűszerezi mindennapjainkat, kacagtat. Barátai, tanúi, főhősei által járjuk végig a kort, amelyben élt, s kukkantunk bele műveibe. Hiszen, ha az írót a barátai s általa kreált barátai, a főhősei sem védik meg… Piszkos Fred, Fülig Jimmy és a többiek felvonulnak, hogy odaálljanak barátjuk, alkotójuk, Rejtő Jenő mellé. (Aki nem szeret kacagni, az ne jöjjön el! Aki eljön, annak garantáltan – nem garantálunk semmit!)
 
 
Aki Ray Cooney darabjait ismeri, szereti, annak este hét órától a Móricz színházban a helye!  A KÖLCSÖNLAKÁS című kétrészes bohózat elevenedik meg ugyanis a Nagyszínpadon. Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Johannáé.
Hetek óta tartó renoválás, nagy fölfordulás. Philip & Henry sikeres gyermekkönyv-kiadók, iroda a földszinten. Henry nagy nőcsábász. Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry a volt barátnőjével randizna társa lakásában. Nem tudja, hogy felesége is erre készül újdonsült lovagjával. S van, amiről egyikük sem tud: a fölújításán dolgozó belsőépítész is épp szerelmi légyottra készül a szobalánnyal. A teljes káosz közepébe érkezik meg váratlanul a meglehetősen prűd hírében álló híres mesekönyv-író, akire a kiadó már régóta fente a fogát…
 
 
A modernkori kommunikáció hívei - és persze ellenői is biztosan élvezni fogják  a BOCS, FÉLREMENT! című vígjátékot, amelyet ma kétszer adnak elő a Krúdy Kamarában. A darab egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. "Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő. Érkezik egy furcsa üzenet a férjétől, talán nem is neki szánta? Csatlakozik Peg, a legjobb barátnő, hogy bosszút álljon az aljas férfinemen, és George, a legjobb barát, hogy mentse a menthetőt. De ki az a Wanda? Itt valami visszavonhatatlanul félrement." A nagy sikerű off-Broadway komédia valós történet, valós e-mailekből. Sokan játszhattuk már valamelyik szerepét.
 
 
SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK - kihagyhatatlan koncert a Kossuth téri nagyszínpadon este hétkor! Szabó Benedek két kultikus nagylemezen keresztül dokumentálta a nagyvárosi éjszakákat és bennük a saját életét, de a 2013-as Kapuzárási Piknik és a 2015-ben megjelent Legszebb éveink után egészen másfelé fordult Focipályákon sétálsz át éjszaka című, most már tényleg teljes zenekarral rögzített harmadik lemezével, amit a szerelem, a bűntudat, a pánikrohamok, a depresszió és a végtelen hála ihlettek. Az elmúlt másfél évben a Galaxisok telt házas koncerteket adott az A38-on, illetve az Akvárium klubban, de felléptek már a Müpában és a Budapest Parkban is. 2016 tavasza óta három önálló, országos turnén vett részt a zenekar, így mára Budapesten kívül is egyre népszerűbbek.
 
 
Fél kilenckor pedig egy régi kedvenc tépi majd a húrokat. A 30Y egy 2000-ben alakult pécsi rockzenekar. Több mint 10 éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei klub- és fesztiváléletnek, évente nagyjából hetvenszer lépnek színpadra. Az elmúlt tizenhat évben megjelent 9 nagylemeze, tucatnyi online terjesztett független hanganyaga, több mint 10 videoklipje. 2015 év végén az első válogatás-lemeze, 30Y BEST OF címmel, ami platinalemez lett. 2016 októberében CD-n és digitálisan debütált legújabb lemeze, a Dicsőség. Az őszi lemezbemutató turné teltházas koncertekkel december 30-án hazai pályán, Pécsen zárult, 2017-ben az új dalaikkal kiegészítve turnéznak a hazai klubokban és a legjelentősebb nyári fesztiválokon.