Fiókaköszöntő odúles a nyíregyházi Sóstói-erdőben
Az E-misszió Egyesület 2018 május 5-én, szombaton délelőtt madárfióka- odúlesre várja az érdeklődőket a Sóstói-erdőbe. Az Egyesület munkatársai mindenkit szívesen látnak, akit érdekelnek a mogyorós pelék és az erdő madárvilága, és szívesen segíti a természetvédelmi tevékenységeket. Indulás 9:00-kor az Erdei Tornapályától.
A korábbi években már több mint 60 fészekodút készítettek és helyeztek el az Egyesület önkéntesei a Sóstói-erdőben. Minden tavasszal ellenőrizzük, milyen madarak költenek és hány fiókát nevelnek fel az odúinkban. Örömmel mondhatjuk, hogy az elmúlt nyolc év alatt legalább 1000 kismadár (kék- és széncinegék, csuszkák, légykapók, verebek, sőt: baglyok) kelt és repült ki ezekből a mesterséges odúkból. – mondta el Dr. Szigetvári Csaba, az E-misszió Egyesület elnöke.
Az erdőben folyó felújítási munkák és a klímaváltozással összefüggő szélviharok károkozása miatt egyre kevesebb az idős, odvas fa, amelyekben ezek a madarak fészkelni tudnának. A fiatal faállományokban ezért mesterséges odúk segítségével szükséges segíteni rajtuk. Ez nem csak azért fontos, hogy ne tűnjön el a madárdal az erdőből, hanem azért is, mert énekesmadaraink fontos szerepet játszanak a kártevő rovarok elszaporodásának megakadályozásában, ezáltal a fák egészségi állapotának védelmében. Egy fészekalj felnevelése során akár több tízezer kis kukacot, rovart is összeszednek a madárszülők. – tette hozzá a szakértő.

Az odúkat nem csupán a kismadarak használják. Erdőnk egyik védett kis a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) is gyakori lakója a mesterséges odúknak. A kis, mókusszerű rágcsáló rendszeresen használja napközben alvásra, táplálékraktárnak, és szaporodásra is. Bár a kölykök csak nyáron jönnek világra, más a májusi odúellenőrzéskor rendszeresen lehet találkozni a felnőtt mogyorós pelékkel.
A madárfióka-les alkalmával a természetvédők ellenőrzik az összes odút, és rögzítik a tojásokra és a fiókákra vonatkozó adatokat. Szakértői segítséggel az akció résztvevői is belekukkanthatnak az odúkba, megleshetik a kis lakókat.
A résztvevők figyelmét felhívjuk arra, hogy a 2-3 órás időtartamú odúellenőrzés az erdő sűrű, zártabb részén történik, ezért szükséges a zárt ruházat és lábbeli, illetve a kullancsokkal szembeni elővigyázatosság.
További információ: dr. Szigetvári Csaba egyesületi elnök, 20/512-3311; szcsaba@e-misszio.hu

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
Kutyakozmetika 







