A szabolcsi nyugdíjasok is gyűjtik az órákat a Szenior-mozgásprogramban

Június elsején rendezik meg Nagykálló-Harangodon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének sportnapját és találkozóját, ahol több száz résztvevő gyűjti majd az órákat az országos Szenior-mozgásprogram 10 ezer órás kihívásához csatlakozva. Az izgalmas aktivitások és versenyek 9.30-tól kezdődnek, amelyeken részt vesz a mozgásprogram nagyköveteként Németh Lajos, nyugdíjas meteorológus is.

 

 

Már évek óta nagy sikerrel rendezik meg a megye nyugdíjas sportnapját és találkozóját. Az idei eseményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége szervezi támogatóként csatlakozott, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányság, a Nyíregyházi- Rendőrkapitányság és Nagykálló Önkormányzata. Június első napján, a 9.30-kor kezdődő ünnepélyes megnyitó után különböző sportversenyeken, labdajátékokon, mozgásos programokon mérhetik össze tudásukat a nyugdíjasok. Az idei rendezvény különlegessége, hogy ezzel a megye nyugdíjasai is csatlakoztak a Nyugdíjasok Országos Szövetsége és által elindított Szenior- mozgásprogramhoz, illetve annak 10.000 órás kihívásához.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) évek óta fontosnak tartja az idősebb korosztály mozgásra való motivációját. A rendszeres fizikai aktivitás ugyanis a kulcsa az 60 év felettieket 80%-ban érintő mozgásszervi problémák megelőzésének és karbantartásának, ráadásul a mozgással több időskori megbetegedés is megelőzhető lenne. A Voltaren Emulgel Forte által is támogatott Szenior-mozgásprogram célja hangsúlyozni, hogy az aktív életmód idős korban is fontos, és segítségével valóban tehetünk az ellen, hogy a különböző mozgásszervi fájdalmak idővel ne nehezítsék meg jobban az életünket. A program keretében a NYOSZ a tagszervezetei bevonásával vállalta, hogy idén legalább 10.000 órában megmozgatja a hazai szenior korosztályt. Az óraszámlálás egy szimbolikus budapesti sétával kezdődött május 13-án, majd az órák gyűjtése ezután az egyes tagszervezetek regionális sporteseményein folytatódik. A szabolcsi nyugdíjasok élenjárva elsőként csatlakoznak az óragyűjtéshez, és a megyei sportnapjukat ennek a célnak is szentelik.

A kezdeményezés nagykövete Németh Lajos, a televíziós időjárásjelentésből ismert meteorológus, aki immár nyugdíjasként is ragaszkodik korábbi aktív életviteléhez. Németh Lajossal Nagykállón is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen személyesen részt vesz a sportrendezvényen: „A mozgás már évtizedek óta az életem része, korábban a negyvenes- ötvenes éveim alatt futottam, de ma már egy térdműtét után, így közel a 7-ik X-hez inkább a kerékpárra és a kirándulásra szavazok. Azt mondhatom minden nyugdíjas társamnak, hogy az idő múlását megállítani nem lehet, de negatív hatásait a mozgással jelentősen csökkenthetjük. A NYOSZ ennek a célnak komoly, szervezett kereteket biztosít, amelyhez én is örömmel csatlakoztam, bízom benne, hogy sikerül a 10000 órát közösen összegyűjtenünk, és sok nyugdíjastársam kedvet kap a mozgáshoz.”

Részletes program

Helyszín: Nagykálló – Harangod

Időpont: 2018. június 01. (péntek) 9:30

Program:

1. Megnyitó: Juhász Zoltán Nagykálló polgármestere

2. Köszöntő: Román Demeterné, Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke

3. Biztonságban, idős korban. Előadó: Gurbán Csaba r. százados

4. ,,A zene mindenkié”, közös Senior tánc

5. Mozogjunk együtt a Senior-mozgásprogram keretében Dr. Székely Anita vezetésével

6. Generációs (óvodások, iskolások, idősek) ügyességi játékok

7. Közös ebéd

8. Eredményhirdetés, díjátadás

9. Rendőrségi bemutató

Mindenkit szeretettel vár az eseményre Román Demeterné, a Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke és Nagy László sportfelelős!